Válogatás a nap híreiből

2024.04.26. 22:01

Lövés dördült, titkok derültek ki, de mégis volt minek örülni!

Mozgalmas napon van túl Hajdú-Bihar és vármegyeszékhely, Debrecen. Helyi hírösszefoglaló péntekről.

Haon.hu

Bűnügyekről számoltunk be, interjúztunk Richter Józseffel és szoborsétáltatáson is részt vettünk: erről szólt a péntek Hajdú-Biharban

Forrás: Tények, Napló-archív

Következzen napi hírösszefoglalónk:

  • Előzés közben lőttek rá gáz-riasztó fegyverrel egy kisgyerekes családra, a ravaszt meghúzó fiatalt Debrecenben fogták el a rendőrök.
  • Másodfokon a szerb testvérpár ügye, akik egy ékszerbolt kirablásával próbálkoztak Debrecenben még 2022-ben.
    Az elkövetők nem fogadták el a bíróság ítéletét, így az ügy folytatódik.
  • Drámai jeleneteknek lehettek szemtanúi a járókelők egy debreceni parkettaboltnál. Több mentőt is kértek a helyszínre, amikor minden előzmény nélkül esett össze egy 50 év körüli vásárló.
  • Az év tűzoltója lett a hajdú-bihari őrnagy: Barta Gyula két másik társával együtt vehette át az elismerést Pintér Sándor belügyminisztertől.
  • Láttál már sétáló szobrokat? Most pótolhatod! Szoborsétáltatásra invitálták a debrecenieket Fülig Jimmyvel és Piszkos Freddel. Rejtő Jenő műveinek ikonikus szereplőiről fotók és videók is készültek.
  • Nagy fuvarozócég és a DVSC is megkapta Debrecen egyik fontos díját: a JövőMűhely pódiumbeszélgetés-sorozatban ezúttal a fenntarthatóság témaköre került a fókuszba.
  • A Fidesz tagjainak közreműködésével megújult a debreceni Margit tér. A virágültetés mellett rendbe szedték a padokat is.
  • Ifj. Richter József, a Debrecenben turnézó Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója régi titkokról rántotta le a leplet
    Interjújában nem csak az előadásokba engedett betekintést, elmesélte, mi történik valójában a vörös függöny mögött.
  • Ha nem vonzza a cirkusz, sem más hétvégi program, hanem inkább önmagára fókuszálna, jó hírünk van: Debrecen ingyenessé teszi a könyvtári szolgáltatásokat, nem csak debrecenieknek! 
  • Ha esetleg a csernobili katasztrófáról szeretne többet tudni, szerencséje van, megszólalt az esetről a debreceni fizikus. Raics Péter elmondta, mi vezetett a tragédiához. Arról is beszélt, mit érdemes tudni a ma működő atomerőművekről.
  • Örömhírt közöltek a hajdúszoboszlói betegellátásról, de emellett persze több napirendi pontot is tárgyalt még a fürdőváros képviselő-testülete.
  • Nádudvaron húsz éve forgatják a botot: húszéves jubileumukat ünnepelték a helyi mazsorettesek. Jubileumi gálaműsor, két évtizedet felelevenítő relikviák és emlékek is felszínre kerültek.
  • Megnéztük, mennyi esélye van a DVSC kéziseinek a dobogóra. Úgy néz ki, az MTK ellen kötelező a két pont, de nem árt, ha
  • Nagy Bogi Debrecenben nosztalgiázott: bulikról, másnaposságról és sok más dologról is mesélt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában