2023.09.15. 16:14
Átadták a bővített Fürdőkertet és az új látogatóközpontot is Hajdúböszörményben
A fejlesztések a térség kulturális és természeti értékeit is hivatottak bemutatni.
Két pályázatot zártak Hajdúböszörményben
Forrás: Molnár Péter
Többek között új látógatóközponttal, játszótérrel és kiállítóterekkel is bővült a hajdúböszörményi Fürdőkert Szabadidőközpont. Két pályázatnak köszönhető fejlesztésekre mintegy egymilliárd forint támogatást nyert a város önkormányzata. Az ünnepélyes átadót szeptember 15-én tartották.
Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere köszöntőjében ismertette: az egyik pályázat a „Magyar szürkék útja – kulturális tematikus útvonal Hajdú-Bihar megyében” című projekthez kapcsolódó kiállítóterek kialakítása, míg a másik a Fürdőkert bejáratanál lévő új épületrész, melyet „A hajdúböszörményi Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark komplex turisztikai fejlesztése” című konstrukció keretein belül alakítottak ki.

Forrás: Molnár Péter
1871-ben döntött úgy a város akkori vezetése, hogy elkezdi a Fürdőkert tervezését, majd 1875-ben indult el a kivitelezés. Mára Kelet-Magyarország egyik legszebb, s legimpozánsabb szabadidőközpontjává vált a városnak eme ikonikus intézménye. Az új épületrészeknek köszönhetően egy időben akár 3-4 eseményt is tarthatunk itt
– osztotta meg a városvezető. Hozzátette, az elmúlt évek során folyamatosan fejlődött és bővült a Fürdőkert, amely mintegy 6 hektárnyi zöldterülettel rendelkezik, s számos sportlehetőséggel várja az aktív kikapcsolódásra vágyókat. Mindezek mellett pedig folyamatban van még egy öltözőket és vizesblokkot magában foglaló épület kialakítása is a rendezvényszínpadok kiszolgálására.
Két pályázatot zártak Hajdúböszörményben
Fotók: Molnár PéterA következő években is milliárdokból fejleszthetnek
Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnöke elmondta, a Magyar szürkék útja projekt egyik koncepciója az volt, hogy olyan turisztikai fejlesztések legyenek a vármegyében, amelyek nem pontszerűen mutatnak be egy-egy helyszínt, hanem összekapcsoltan, egymást kiegészítve, erősítve tárják a látogatók elé a térség értékeit.

Forrás: Molnár Péter
Hajdúböszörmény a 2014-2020-as fejlesztési időszakban összesen 5 és fél milliárd forintból fejleszthetett, s a tervek szerint legalább ugyanennyi fejlesztés történhet itt a következő években is – osztotta meg.
Hozzátette: a Hajdúböszörmény és Debrecen közötti kerékpárút engedélyes tervei elkészültek, a Hajdúböszörmény-Hajdúdorog-Hajdúnánás mentén haladó bicikliút pedig már kiviteli tervekkel rendelkezik.
Ott tartunk, hogy az elmúlt évek itteni fejlesztéseit egy kezünkön már nem tudjuk összeszámolni, azonban még most sem értünk ezeknek a végére. Nagyon jó adottságai vannak a területnek, s van egy jó városvezetés, amelyiknek van elképzelése arról, hogyan fejlesszen egy ilyen területet
– fogalmazott köszöntőjében Tiba István, a térség országgyűlési képviselője. Mindezekhez pedig forrásra van szükség, melyhez a vármegyei önkormányzat által támogatott pályázat szükséges. – S nem árt, ha van lobbi is, ami az én dolgom. Nagyon szépen köszönöm a vármegyei önkormányzatnak és az önkormányzatnak, hogy minden esetben jelezték felém, amikor plusz forrásra volt szükség.
Éppen a múlthéten született döntés arról, hogy ebben a pályázatban a konzorcium tagjai további 16 millió forint támogatást kaptak fejenként – tette hozzá.

Forrás: Molnár Péter
Új látógató központ épült
Gajdán Viktor, a városfejlesztési- és városüzemeltetési osztály csoportvezetője ismertette: a most átadott fejlesztések két pályázati forrásnak köszönhetők. A hajdúböszörményi Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark komplex turisztikai fejlesztése elnevezésű projekt eredményeként épült egy új látogatóközpont, melyet egy híd köt össze a meglévő épülettel. Ebben két multifunkciós terem található, amely kiállítások, előadások és különböző rendezvények megtartására alkalmas. A projekt keretében kialakítottak egy ökoturisztikai kiállítást, valamint egy játszóházat is, amely a Hajdúság természeti értékeit mutatja be. Mindezeken felül utak, parkolók, közvilágítási lámpák újultak meg, új utcabútorokat, térfigyelő kamerákat telepítettek, valamint kibővítették a meglévő játszóteret.
– A Magyar szürkék útja című beruházásban két épület épült, melyekben bemutatótermeket, illetve kézműves foglalkozások megtartására alkalmas műhelyeket alakítottunk ki – foglalta össze.
A Magyar szürkék útjának több állomása elkészült már, ezekről itt írtunk: