Átadták a Bocskai-szablyát is

2022.09.17. 19:54

Balmazújvárosban két helyen is átvágták a nemzeti színű szalagot

Elkészült a Kézműves Közösségi Ház, valamint a Veres Péter Emlékpark kiszolgálóépülete.

Forrás: megyei önkormányzat

Mindkét épület része volt a megyei önkormányzat vezette nyolc település alkotta konzorcium „Magyar Szürkék Útja - kulturális tematikus útvonal Hajdú-Bihar megyében” című projektjének. A kézműves ház jellemzően falusi, tornácos stílusban valósult meg, és helyet biztosít a bőr- és szaruműves, nemezkészítő, gyékény- és vesszőfonó kézműves mesterségeknek. Az emlékpark kiszolgálóépületét pedig a rendezvényeken fellépő előadóknak, közreműködő személyzetnek alakították ki, öltözővel és vizesblokkokkal – tudatta szombati közleményében a megyei önkormányzat.

Forrás: megyei önkormányzat

A szeptember 17-i ünnepségen Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke röviden ismertette a további hét helyszínen megvalósult elemeit a hamarosan záruló a projektnek, melyről bővebb információ ITT található.

Forrás: megyei önkormányzat

A parkban ezen a napon tartották a méltán közkedvelt „Népi játékok és Népi ételek fesztiválját”, melyen a megyei önkormányzat nevében a megyei összetartozást jelképező Bocskai-szablyát is átnyújtotta Pajna Zoltán településnek. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában