Jegyzet: Élvezzük ki a pillanatot

Kezdjük a száraz tényekkel: a magyar labdarúgó-válogatott a csütörtök esti, Bulgária elleni 2–2-es döntetlennek köszönhetően egyenes ágon kvalifikálta magát a 2024-es németországi Európa-bajnokságra. Ha úgy vesszük, hogy a selejtező előtt az első kalapból – ezt is szokni kell – sorsolták a mieinket, akkor mondhatjuk, papírforma, de bűn lenne ezt egy legyintéssel elintézni. Marco Rossi kapitánysága alatt sorozatban másodszor jutottunk ki az Európa-bajnokságra (amúgy zsinórban harmadszor, hiszen a 2016-os franciaországi kontinenstornára is kvalifikálta magát a nemezei együttes, de akkor még Bernd Storck ült a volánnál).
Szoboszlai Dominikék ebben az évben még veretlenek, ami amúgy a második leghosszabb ilyen sorozat a válogatottakat figyelembe véve, csak Algéria és Kolumbia büszkélkedhet hosszabbal. A selejtező csoportban oda-vissza megvertük a talán előzetesen erősebbnek vélt szerbeket, hazai pályán legyőztük, idegenben ikszeltünk Bulgáriával és Litvániával, Montenegróból is elhoztunk egy pontot. Ez alapozta meg, hogy az utolsó 3 selejtezőn elég volt 2 pontot szerezni az automatikus kijutást jelentő második hely megszerzéséhez, de ha vasárnap a montenegróiak ellen sem kapnak ki Szoboszlai Dominikék, akkor garantált a csoportelsőség is! Való igaz, hogy az utolsó két Eb-selejtezőn nem volt valami veretes a játék, de számomra mégis furcsa, hogy bőven akadnak felhangok – mintha sokan elfelejtették volna, hogy mi azért mégsem Argentína vagy Brazília vagyunk. Ez egy fiatal csapat, amelyiknek van egy klasszisa Szoboszlai személyében, és még pár, európai szinten – például Wili Orbán, Sallai Roland – remek futballistája, a többiek szorgos iparosok, ennek fényében is érdemes nézni ezt az eredményt.
Meg annak fényében, hogy a magyar együttes most már sorozatban teltházas mérkőzéseket produkál a Puskás Arénában, rengeteg fiatal megy ki szurkolni, akik már nem Ronaldók vagy Messik akarnak lenni, hanem Szoboszlai, Schäfer, Sallai vagy éppen Gulácsi. Ez a sok lurkó nagy valószínűséggel meg fog próbálkozni a focival, méghozzá azért, mert már itthon is megvannak azok a példaképek, akikre fel lehet nézni, és igen, köztük Marco Rossira, aki állhatatos munkával megújította ezt a válogatottat. Én azt javaslom, élvezzük ki, hogy a hullám tetején van a magyar válogatott, és hatra dőlve egy kicsit nézzük meg, kiket is húznak mellénk a németországi Európa-bajnokságra.