Közlekedés

2023.05.24. 11:37

Több mint 65 milliárdból fejlesztik a vasútvonalat Debrecen és Balmazújváros között

Forrás: Kiss Annamarie

Debrecen és agglomerációja, a környékbeli társtelepülések vonatkozásában fontos fejlesztésről tartottak sajtótájékoztatót szerda reggel a Macs Ipari Park vasútállomásnál, az épülő BMW-gyár közelében. Papp László, Debrecen polgármestere arról számolt be, hogy április végén döntött a kormány egy jelentős fejlesztési programról, ennek egyik részéről, a víziközműrendszert érintő 108 milliárd forintos fejlesztési csomagról már beszámoltunk, erről itt olvashatnak.

vasút, Debrecen, Balmazújváros
Forrás: Kiss Annamarie

A fejlesztési csomag másik része, hogy a kormány több mint 65 és fél milliárd forint támogatásról döntött a Debrecen és Balmazújváros közötti 108-as vasútvonal fejlesztése kapcsán. – Ennek a programnak számomra az a legfontosabb lényegi eleme, hogy a város melletti települések közötti közlekedési kapcsolat szintet tud lépni. Nagyon fontos Debrecen gazdasági szempontjából, hogy a közlekedés jelentős mértékben fejlődjön, hiszen a gazdaság növekedése ezt szükségessé teszi – szögezte le a polgármester. Rámutatott, erős az a törekvés, hogy ne csak a közúti, hanem a kötöttpályás közlekedés is fejlődjön. Úgy véli, ez egy előremutató, fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vevő döntés.

vasút, Debrecen, Balmazújváros
Papp László, Debrecen polgármestere
Forrás: Kiss Annamarie

– A Debrecen és Balmazújváros közötti vasúti kapcsolat 35 kilométeren teljes egészében villamosított lesz, ennek keretében a Macs Ipari Park és Balmazújváros között egy teljes pályafelújítás is zajlik – tudatta Papp László, aki szerint azért jó Debrecennek a nagy léptékű gazdasági növekedés, mert olyan fejlesztéseket is indukál, ami az ipar mellett a lakossági igényeket szintén szolgálja, ilyen ez is. 

Jó néhány éve szünetel a vasúti forgalom ezen a szakaszon, 2026-ra készülhet el ez a fejlesztés. Szempont volt az, hogy meghatározzuk, akár munkaerő-áramlás szempontjából melyek a fontos megállóhelyek

– részletezte.

vasút, Debrecen, Balmazújváros
Forrás: Kiss Annamarie

Az első ütem már finisben

A polgármester tudatta, a 108-as vonal felújításának első ütemében – amire több mint 65 milliárd forint állt rendelkezésre – a tócóvölgyi vasútállomás fejlesztése és felújítása már megtörtént, megépült a Macs Ipari Park állomás a hozzá tartozó vasúti terminál, illetve jelentős műszaki fejlesztések történtek a Nagyállomás és az Északnyugati Gazdasági Övezet közötti vasútvonalon.

A most szóban forgó második ütemnek része a Macs Ipari Park megálló, az Debrecen állomás Külső Fatér területén egy tehervonati indító-fogadó vágánycsoport létesítése, illetve a Derék utca és a Nyugati Ipari Park megállóhely kialakítása. – Egy nagyléptékű, Debrecen és Balmazújváros polgárainak érdekét szolgáló fejlesztésről tudunk számot adni. Tekintettel arra, hogy a kiviteli tervek elkészültek, a közbeszerzési eljárás le is zárult egy feltételes közbeszerzési eljárás keretében, így a munkálatok rövidesen elkezdődhetnek – összegezte Papp László.

vasút, Debrecen, Balmazújváros
Tiba István országgyűlési képviselő
Forrás: Kiss Annamarie

Régóta vártak már erre

Tiba István országgyűlési képviselő a beruházás Balmazújvárost érintő jelentőségéről beszélt, előtte azonban leszögezte, hogy a kormánynak a háború miatt több fejlesztést le kellett állítana, már az is nagy jelentőséggel bír, hogy ez megvalósulhat. – Nagyon régi vágya a balmazújvárosi embereknek, hogy ez a vonal megújuljon. Közel 66 milliárd forintból teljes pályacsere lesz, a debreceni Nagyállomástól megtörténik a teljes szakasz villamosítása, 8 közúti átjárót fognak korszerűsíteni, az újvárosi állomáson 3,2 kilométernyi vonalszakaszt helyeznek el, amiben ipari vágány is van, új utastájékoztató rendszert telepítenek, peron és a P+R parkoló fog épülni, valamint az állomáshoz vezető út is megújul – sorolta a komplex fejlesztés Balmazújvárost érintő elemeit Tiba István. Kitért arra, számtalan diák jár Debrecenbe tanulni, nekik ez meg fogja könnyíteni a bejutást, hiszen ezen a szakaszon 100 kilométer/órás sebességgel fognak közlekednek a vonatok, másrészt a munkába járást is segíti majd.

vasút, Debrecen, Balmazújváros
Pajna Zoltán, a vármegyei közgyűlés elnöke
Forrás: Kiss Annamarie

Pajna Zoltán, a vármegyei közgyűlés elnöke rámutatott, az elmúlt évek fejlesztésének köszönhetően a vasúti gépjárműpark 15 százaléka megújult. – Elindult a vasútfejlesztés abba az irányba, ami komfortosabbá teszi a vasúti közlekedést. A vármegyét érintően elkészült a Püspökladány–Debrecen vasútvonal, hamarosan átadjuk a Biharkeresztes–Püspökladány vasútvonalat, tervezik a Nyíregyháza–Debrecen vonal korszerűsítését. A mostani a régió szempontjából egy nagyon fontos beruházás – szögezte le. Megemlítette a Green Deal megállapodást, melynek lényege, hogy 2050-re a közúti közlekedésnek 75 százalékának vízi vagy vasúti úton kell történnie.

KD

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában