A szeretet nagyon is eleven volt mindenszentek napján Debrecenben – fotókkal

Családi emlékkönyvek nyílnak meg évről évre a szeretteink sírhelyéig tartó zarándokúton.

Szakál Adrienn

Rengeteg mécses világított a sírokon

Forrás: Czinege Melinda

Akinek sikerült az év legszomorúbb ünnepéhez illő méltósággal megugrania a Debreceni Köztemető áldatlan parkolási nehézségeit, az elfogadó meghittség kertjében együttérző egymásra tekintésre és gyermeki faggatózásra egyaránt figyelmes lehetett. A Haon november 1-én, szerdán tapintatos távolságtartással ugyan, mégis arra volt kíváncsi, miként élik meg idén a lelki találkozást elhunyt szeretteikkel a debreceniek.

Talán nem túlzás azt mondani, hogy a legszembeötlőbb éket itt, a temetőben üti a magányosság és a támogató családi jelenlét közötti különbség. Az egyedülálló idősek beletörődő szeánsza ez évről évre, ahogy a lehulló faleveleket, a száradásnak indult csokrokat távolítják el hozzátartozójuk sírhelyéről, és hozzák a friss vizet az újnak, ahogy a megfeketedett kegyeleti mécses helyére is új kerül. Egy idős nő, mintha csak fentről figyelné, akit gyászol, tökéletes szimmetriában díszítette fel a fekete márvány sírkövet, és lehet, hogy ő sem tudta biztosan, kinek is kellene megfelelnie, munkája végeztével örömtelen elégedettséggel pásztázta végig a nyughelyet.

Halottak napja Debrecenben

Fotók: Czinege Melinda

A közös emlékezés helye is

Ne higgyük azonban, hogy a temetőjárás ezen napon csak a fekete ruhás siratásé. Az utóbbi években lazított kantárszíján a kegyeleti érzékenység, éppen ezért üdítő színfoltjai lettek a ravatalozó környékén rollerező gyerekek, akik a szüleiket be-bevárva kérdezősködtek a szomszédos parcellában nyugvó dédszülőkről. És ahogyan valószínűleg sokadjára elhangzott, a nagypapa fogta a legnagyobb pontyot a Tiszában, a nagymama pedig bálkirálynő volt, illemtanárhoz járt, és gardedámmal mehetett táncolni az Aranybikába.

Családi találkahely is volt a köztemető ezen a napon, a bejáratnál virágokkal, koszorúkkal és mécsesekkel felszerelkezve rengetegen várták meg egymást, hogy közösen induljanak a rövidebb-hosszabb zarándokútra.

Megtudtuk, hogy sok család régi szokása szerint a nyíregyházi temetőbe is ellátogat ezen a napon, majd térnek vissza Debrecenbe, közösen megemlékezve azokról, akik már nem lehetnek velük.

Hiába az évről évre beharangozott taktikai tanács, a legtöbben tudatosan választották ezt a napot a megemlékezésre, vállalva az utazással járó tumultust, a virágárusok előtti várakozást, a kiszámíthatatlan időjárást. És ahogyan minden évben ezen a napon, most is úgy összegeztük sétánk után:

ahány síremlékre ma legalább egy mécses is került, annyi szeretet ad életjelet magáról a temetőben.