Labdarúgás

2024.06.16. 20:18

Beindult a jövés-menés a DVSC-nél, egymás után érkeznek a nevek!

Megnéztük, hogy a héten mi történt a Loki háza táján. Összeszedtük azt is, hogy a debreceni klub mely futballisták iránt érdeklődhet.

Tóth Huba Elemér

Vajon hogyan állhat fel a DVSC a következő idényben?

Forrás: NS-archív

Véget ért a DVSC labdarúgói számára a pihenés, a futballisták hétfőtől már a 2024/2025-ös idényre készülnek Debrecenben. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a futballisták minden bizonnyal először orvosi vizsgálatokon vesznek részt, majd a Szrdjan Blagojevics vezette szakmai stáb által megadott program szerint tréningeznek. A sportolók három hétig a pallagi edzőcentrumban edzenek, a megkezdett munkát pedig július 7-től 19-ig Ausztriában folytathatják, ahol több rangos ellenféllel is megütközhetnek. A felkészülési mérkőzések menetrendje még változhat, az összes találkozó dátuma később kerülhet nyilvánosságra.

futball, átigazolás
Vajon kivel futballozhat jövőre Bárány és Loncsar?
Forrás: Napló-archív

 

DVSC: a nyár első érkezői és távozói

A Loki háza táján sokáig nagy volt a csend, de a múlt héten néhány nap leforgása alatt nagy volt a jövés-menés. A klub már korábban közölte, hogy a cívisvárostól elköszönt Joao Oliveira, de mint kiderült, kölcsönszerződése lejártával távozik Tuboly Máté is, aki a Dunaszerdahely (DAC) együttesében folytatja pályafutását. Két nappal később pedig több szurkolót is sokkolt a hír, hogy az utóbbi időben remeklő, saját nevelésű Baranyai Nimród Újpestre igazolt.

20240413_DVSC - Kecskemét_MP_HBN-16
Baranyai Nimród az újpesti futballcsapathoz igazolt
Forrás: Napló-archív

Azonban múlt héten érkezők is voltak. A DVSC első nyári szerzeménye egy kapus, a 24 éves Pálfi Donát, aki legutóbb a Szombathelyi Haladás NB II.-es csapatában játszott. 

Mint írtuk, a fiatal hálóőr szerződtetése eleinte biztos nem jelent veszélyt Megyei Balázs kezdőkapusi státuszára, de a szurkolók joggal vethetik fel azt a gondolatot, hogy a Loki másik két cerberusa – Erdélyi Benedek, Engedi Márk – közül valamelyik esetleg az állandó játéklehetőség miatt kölcsönbe távozik egy alacsonyabb osztályú csapathoz.

A Vasutas második érkezője a 19 éves, debreceni születésű Szűcs Tamás, aki támadó középpályásként az előző idényben a dán FC Copenhagen U19-es együttesét erősítette. 

Pénteken pedig jött a bombahír, miszerint a több mint 300 NB I.-es bajnoki meccset játszó, 30 esztendős Batik Bence is Debrecenben folytatja karrierjét. A játékos legutóbb a Puskás Akadémia színeiben hátvédként és védekező középpályásként is bevethető volt. A futballista egyértelműen a Loki segítségére válhat, de a drukkerekben felvetődhet az a kérdés, hogy a játékoskeretben vajon még milyen változások lehetnek.

20230929_1040_SZM
Batik Bence nyártól már a piros-fehér szerelést ölti magára
Forrás: NS-archív

Mi lesz a biztosnak tűnő alapemberek és a kölcsönjátékosok sorsa?

Egy korábbi cikkünkben megvizsgáltuk, kik lehetnek azok, akik játékjogának értékesítéséből pénz folyhat be a DVSC kasszájába. Annak tudatában, hogy a külföldi és országos szakportálok több futballistával is összeboronálták a Lokomotívot, még azt is el lehet képzelni, hogy akár egy-egy meghatározó labdarúgó elszerződhet, amennyiben kivásárolják. Mint azt a zte.hu kiszúrta, majd az országos sajtóban felröppent az a hír, miszerint Meldin Dreskovics iránt is érdeklődnek, de a védő az egyik legstabilabb láncszeme a csapatnak, így távozását nehezen lehet elképzelni.

A következő napokban, hetekben a piros-fehéreknél akár még több bejelentésre is lehet számítani. Például lejár a szerződése Dzsudzsák Balázsnak, valamint Bódi Ádámnak is, így a játékosokkal valószínűleg a hosszabbításról is tárgyalhatnak a vezetők.

Ugyanakkor az is kérdéses még, hogy mi lesz a kölcsönből visszatérő játékosok – Andrija Majdevac (FK Napredak), Alexandros Kiziridisz (NS Mura), David Nwachukwu (BVSC), Kócs-Washburn Erik (Mezőkövesd) – sorsa.

Melyik futballisták érkezhetnek?

  • Többször is foglalkoztunk vele, hogy az argentin Enzo Cabrera lehet a DVSC egyik kiszemeltje csatárposztra. A Ciprusról származó hírek szerint a támadó játékjogáért minimum 180 ezer eurót, azaz 71 millió forintot kell legalább letenni a játékos klubja, a Newell's Old Boys asztalára. Ám az átigazolás bonyolultabbá vált, ugyanis a Match Telegraph címoldalán közölt egy írást, miszerint a bolgár CSZKA Szófia is beszállt a licitbe, méghozzá egy nagyon jó ajánlattal. A cikk is megemlíti, hogy Cabrerát komoly érdeklődés övezi más csapatok részéről is, a csatár aláírásáért a Loki és a Topolya is küzd.
  • A DVSC látókörébe kerülhetett egy másik támadó, a japán Naoaki Senaga is. A cg-fudbal.com montenegrói oldal hozta le az információt, hogy a távozó Senaga iránt egy hónapja már érdeklődött a Debrecen, és könnyen elképzelhető, hogy Magyarország felé veszi az irányt. Portálunknak a Debreceni Egyetemen tanuló japán egyetemisták a magyar-svájci Eb-meccsnézésnél még azt is elmondták, más forrásból is értesültek arról, hogy honfitársuk a Lokomotívhoz tarthat. 
  • Csatár posztra még nb1.hu-n az észak-macedón Aleksa Marusics neve is felvetődött, mint esetleges érkező. 
  • Továbbra sem dőlt el, hol folytatja a pályafutását a Mezőkövesd lejáró szerződésű csatára, Sztefan Drazsics, a Nemzeti Sport szerint ugyan a hajdúsági gárda is élénken érdeklődött, nem sok esély van arra, hogy a DVSC legyen sportolói karrierje következő állomása.
20240316_1029_SZM
Sztefan Drazsics valószínűleg nem a Lokiba tart
Forrás: NS-archív
  • A zte.hu pedig korábban azt írta, hogy a debreceni klub két belső védőnek, a koszovói Lumardh Dellovának és az izraeli George Dibának is ajánlatot tett, de korábban az Öltözőn Túl nevű Facebook-oldalon jelent meg az információ, hogy a nyáron a DVSC együtteséhez igazolhat Szombathelyi Haladás 22 éves jobbhátvédje, Nyíri Vince is.
  • Az "Öltözőn Túlon" az a hír is felröppent, hogy a DVTK jelenlegi játékosa, Rudi Pozeg Vancas is akár a Lokihoz tarthat, de a Facebook-oldalon leírtakkal ellentétben a játékosnak 2025 nyaráig van szerződése, így az átigazolás megvalósulásához igencsak kevés esély van.
  • Április végén a Nemzeti Sport számolt be róla, hogy kilenc év után távozik Kisvárdáról a 34 éves, brazil-magyar kettős állampolgárságú középpályás, Lucas, akitől azóta el is búcsúzott az NB I.-ből kiesett klub. A játékos egyik menedzsere, Radványi Dávid pedig később azt is elmondta, hogy a futballista utánpótlás-edzőként térhet vissza a DVSC-hez, amely mellett az NB III.-as Karcagban játszhat.

A foci-Eb alatt sem unatkozhatunk

A Loki futballistái az edzések mellett amennyiben idejük engedi, minden bizonnyal a labdarúgó Európa-bajnokság meccseit is követni fogják majd. A DVSC-szurkolók pedig bizonyára már tülkön ülnek, hogy még eközben milyen bejelentések lesznek, és milyen játékoskerettel állhat fel a következő idényben szeretett csapatuk.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában