2024.01.29. 14:46
Jeremiás Gergő: Bízom benne, hogy hasonlóan jól fognak teljesíteni a fiúk
A korábbi debreceni tréner szerint jó úton haladnak.

A debreceni tréner sokat segíthet a fiataloknak
Forrás: MLSZ-archív
Vasárnaptól szerdáig az MLSZ telki edzőközpontjában edzőtáborozik az U16-os és az U17-es válogatott Szalai László és Jeremiás Gergő szövetségi edzők vezetésével. A január 21-24-ig sorra kerülő első szezonbeli összetartáson a taktikai elemek, illetve az új felállási formák gyakorlásán van a hangsúly. Az edzőtáborok alatt a játékosok hat edzésen vesznek részt. A telített napirend ellenére az edzők minden gyakorlást kielemeznek és a megbeszéléseken megosztják észrevételeiket a játékosokkal. A csapatok összekovácsolására is kiemelt hangsúlyt fektetnek, így az edzőtáborok során a játékosok számos csapatépítő programon is részt vesznek – írta a szövetség honlapja.
Sok munka áll előttük
A sikeres összetartás kulcsa, hogy a szövetség és a klubok együttműködésének köszönhetően, szinte kivétel nélkül, minden meghívott játékos részt tud venni a táborban. – Tavaly nyáron kezdtük a felkészülést, azóta viszont sok új játékos került a keretbe. A tavalyi szezon őszi mérkőzésein a védekezés gyakorlásán volt a hangsúly, a tavasz folyamán majd ebben szeretnénk továbblépni. A jelenlegi tábor viszont a támadásra és a pályák különböző területein lévő labdabirtoklásra lett kihegyezve, ami egyben a fő célja is ennek az edzőtárbornak. Hosszú távon pedig egy olyan csapat összeállítását tűztük ki célul, amelyik sikeresen tud majd helytállni a jövő évi U17-es Európa-bajnokságon – nyilatkozta Szalai László, az U16-os válogatott szövetségi edzője. – Az U17-es válogatott edzőtáborának a célja az elitkörre való felkészülés, amelyre március végén kerül sor.
A januári összetartáson kívül még egyszer lesz lehetőségünk a játékosokkal együtt dolgozni, egy tíz napos spanyolországi edzőtábor keretében.
A jelenlegi összetartáson ugyanazokat a célokat tűztük ki magunknak, mint az eddigi táborok alatt. Egyelőre elégedett vagyok a játékosok teljesítményével, bízom benne, hogy hasonló hozzáállással folytatják a munkát – nyilatkozta Jeremiás Gergő, az U17-es válogatott szövetségi edzője.