Kis munkával nincsen nagy eredmény

Váradi János igen szerény ember benyomását kelti, pedig nagyon sok óriási sikert ért el ökölvívóként és sportszakemberként. Az NYVSC és a DVSC versenyzőjeként Európa- és világbajnokságokon, valamint olimpiákon ért el kiváló dobogós helyezéseket, aktív pályafutása végeztével pedig két diplomát szerzett a Testnevelési Egyetemen, sőt sportmasszőri végzettsége is van.

Cassius Clay példája

A Szabolcs megyei Vasmegyeren született János már az 1979-es yokohamai junior világbajnokság bronzérmeseként vett részt 1980 májusában Riminiben a junior Európa-bajnokságon, amelyen győzött a súlycsoportjában. Ott alapvetően mindenképpen „csak” nyerni akart, tehát még nem az olimpiára jutás volt a fő célja. Aztán a hazai testület, mint feltörekvő fiatalnak, neki szavazott bizalmat, így benevezték a Moszkvai Olimpiára, ahol már – 19 éves létére – felnőttként versenyezhetett.

Természetesen a Napló azt is megkérdezte tőle, hogy miért lett ökölvívó. Mint elmondta, ennek irodalmi indíttatása van, ugyanis még általános iskolai hatodikosként olvasta Cassius Clay-nek (alias Muhammad Alinak A végzet embere című életrajzi könyvét, ami nagy hatással volt rá. A könyv képei alapján ő is készített magának egy bokszzsákot, amit felakasztott és ütött a fáskamrájukban.

Járt edzésre is, majd próbálkozott cselgánccsal is. Sőt tekeedzéseken is részt vett a nyíregyházi Taurus-csapat szerződött tagjaként, igaz akkor leginkább bábuállítóként és golyó-visszagurítóként, amivel azonban gyerekként már pénzt kereshetett. Igazolt ökölvívó „kereken” 45 éve, 1975 márciusában lett.

Az édesanyja eleinte féltette, de aztán belenyugodott. Az édesapja akkor már nem élt, de ő azt szerette volna, hogy sportoljon, mégpedig futballista vagy ökölvívó legyen. Jánost a nyíregyházi NYVSC igazolta le, és ott is szerepelt 1985-ig.

Első számú válogatott

Végigment az ökölvívó-életpályán minden korosztályban. Mint azt a Naplónak felidézte, gyerekkorában mindig harcosat játszottak, ő volt Toldi, a Tenkes kapitánya; a tornasorban az utolsó előtti volt, a tekintélyrangsorban azonban az első. Ifiként és juniorként alig volt „ellenfele”. Bulgáriában, az 1978-as Ifjúsági Barátság Versenyen második lett, aztán Budapesten a Szocialista Fővárosok Tornáján győzött. Válogatott lett, és 51 kilóban mindig ő volt az első számú válogatott bunyósunk.

A Moszkvai Olimpián (amelyen Gedó György is részt vett) három mérkőzése volt. Egy ázsiai fiút döntő fölénnyel, pontozással győzött le, aztán a román Európa-bajnokot, Daniel Radut verte meg, végül Viktor Miroscsenkótól vereséget szenvedett. Így lett olimpiai harmadik helyezett. Itthon nagyon sok gratulációt, jókívánságot, táviratot kapott, és sok helyre hívták meg élménybeszámolókra.

1981-ben fél évre sorkatonai szolgálatra kellett bevonulnia, és abban az évben volt a tamperei Európa-bajnokság is. Versenyzett az USA-ban is, ahol a kevés akklimatizálódás miatt kikapott. A '83-as várnai Eb-n második lett. Ez úgy történt, hogy az olimpiai aranyérmes ellenfelével összefejeltek, és Leszovnak ömlött a vér a szeméből. Az orvos leállíttatta a mérkőzést, és noha először Jánost hozták ki győztesnek 3–2-re, végül mégis újrapontoztak, és 5–0-ra Leszov győzött.

Törött orral a ringben

Szerepelt az 1987-és és a '89-es Európa-bajnokságban is, ahol szintén ezüstérmeket szerzett. Ezeken már olyanoktól kapott ki, akik jobbak voltak nála. A Naplónak felidézte János továbbá, hogy 1986-ban a renoi világbajnokságra is kijutott, sőt harmadik lett.

1984-ben az olimpia helyett a kubai „Prolimpián” vett részt Magyarország. János ott is bronzérmet szerzett (ráadásul törött orral), ami azért is nagy szó, mert az USA kivételével mindenki ott volt, aki ökölvívásban számított. 1988-ban Szöulba is csapattagként utazott, de érmet már nem szerzett.

Debrecenbe 1986 januárjában költözött, és a jobb feltételek miatt átigazolt a DVSC-be az edzőjével, Szántó Józseffel együtt. Három fia és egy lánya van (ők is sportoltak); a felesége, Klára mindig vele volt, neki is sokat köszönhet, hiszen például edzéseken is segített neki. A gyerekei között van animátor, humorista és szakács is.

Utána, 1991. március 15-ig profiként is versenyzett fél tucat mérkőzésen. Egy belga menedzsere volt, és például Lyonban és Brüsszelben lépett szorítóba. Aztán egy holtidőszak következett, és csak ősszel kapott levelet (repülőjeggyel) a versenyzés folytatására. János akkor már a Naplót kiadó cég munkatársa volt, és úgy döntött, hogy az európai profi ranglista harmadik helyezettjeként inkább befejezi az aktív sportolói pályafutását.

A munka az élete

1993-ban saját sportklubot alapított (Aranykesztyű néven), amely 16 évig működött. Dolgozott a Papp László Sportakadémiában, és a Győri Gladiátor Akadémiának is három évig volt az edzője. Onnan 2018-ban jött el anyagi okokból, és hazaköltözött Debrecenbe.

Ennek ellenére azóta se szakadt el a sporttól, és ezt a rendkívül kisportolt alkata is bizonyítja. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre elmondta, hogy egyrészt anno az edzéseket se ülve tartotta, ma pedig rendszeresen lejár edzeni a közeli iskolába. Felvetettük azt is, hogy a sikerei ellenére se tűnik beképzeltnek, sokkal inkább a végtelen szerénység sugárzik belőle.

Ennek kapcsán János a Naplónak kifejtette, hogy az embernek, sportolónak tudnia kell, hogy alázatra van szükség, semmi nem megy munka, áldozat nélkül. A nagy eredményekért nagyon meg kell dolgozni, míg kis munkával csak kis eredmény érhető el.

Kemény edzéseket végez, és jobb állapotban is van, mint sok kortársa. Ezt mi sem bizonyítja fényesebben, mint az, hogy 50 évesen, amikor a Testnevelési Egyetemet végezte, felmérték az egészségi állapotát, és kiderült: az élettani állapota 25 évesnek felel meg. Váradi János azt vallja: ebben a genetikai öröksége is szerepet játszik, de leginkább a helyes életmódja.

Filozófiájának az is fontos része, hogy az embernek folyamatosan fejlesztenie kell magát; a testedzésen kívül azt tartja normális életmódnak, hogy nem iszik, nem dohányzik. Neki mindig olyan – sportoló, író, zeneszerző – példaképei voltak, akik megdolgoztak az eredményeikért. Jánosnak is az az életfilozófiája, mint egyik kedvenc olvasmányában Tonio Krögernek: nem azért dolgozik, hogy éljen, hanem azért él, hogy dolgozzon.

Vass Attila