In memoriam Bujtor István

Az alkotó ember legnagyobb drámája az Idő! A neki rótt metafora, amelyből egy pillanat alatt felépülhet a maradandóság ékkővára, avagy – érdem szerint az is – reá dől a kicsinyesség csőszkunyhója. A különbség persze mindig az utókor ítéletére van bízva, s a ferdeség vagy a félreértés még abban is ott lehet, még akkor is előfordulhat. Vagy a saját pályáját járó égitest, avagy jeltelen hulló csillag. Bujtor István utóélete egyre jobban kivilágosodik. Filmjei által. Boda István írása.

Színházi szerepeire, játéka sajátosságára ki emlékszik ma már? Legfeljebb ők, akik közelről hallották szavai testmelegét, s a műfaj zárt négyszögében sorsokat, életeket adtak egyik vagy másik figurának. Szép és lenyűgöző teljesítmény volt, de a perc viszi magával, mint Rimbaud részeg papírhajóját. Megszületik, látjuk gyönyörű teljessége fényét, aztán jön az idő köde, s legfeljebb abban marad meg emlékvilága, mint egy magára hagyott fénysugár. S a többi – a klasszikus utolsó ítélet szerint is – néma csönd. Ez a nagyra nőtt kamaszember tudta mindezt saját tapasztalatából. Szülessék bár a színpadon a legtökéletesebb alakítás is, másnapra már ráhavaz az idő virágpora. Kétszer nem lépünk ugyanabba a folyóba. Keresett hát mást, ami őt is, és azt is, ami ő, megőrzi. Filmre írta önmagát. Jóízű vígjátékokban porciózta szét a köznapi hallhatatlanságot, bizonyítván, hogy akkor is vagyok, ha már nem leszek. S ráadásul egy olyan karaktert nekünk hagyva, ami jelképe is lehet egykori sugárverésének. Megalkotta önmaga ikermását, s megszületett Ötvös Csöpi. Jókedvű dacból és vagány szeméremből, hogy példaképe legyen a délceg, sikeres fakabátnak, aki ösztöneiben és eredményeiben is jó zsaru. Legyünk őszinték. Ezek a filmek – Pogány Madonna, Hamis a baba, Zsaruvér, csigavér, Csak semmi pánik – nem arra születtek, hogy végigházalják velük a fesztiválok előszobáit. Ezek nekünk készültek, úgyszólván minden időben műsorra lehet tűzni őket. Mint tette azt a Duna Televízió, emlékezvén arra az alkotóra, aki írta és játszotta is ezeket a szerepeket. És sikeresen, mert a „kibermunka” szabad perceihez hozzáadta a maga sportszenvedélyét, a vitorlázást. S terepként a Balaton hullámveréséhez igazítva a szelíd izgalom változatait. Bujtortól tudjuk, hogy ezen ötletek hátterében a Bud Spencer-filmek ihlete áll. Az olasz nagyverekedő biztatta, hogy ha már te is ilyen jó nagy darab lettél, használd ki, és fordítsd a magad javára. Legyél árnyékod vagánya, s ne sajnáld az öklödet, mert az időtlenül leköti a nézőket. Színészünk megfogadta a tanácsot. S egymás után készültek azok a rendőrkrimik, amelyeknek „made in Hungary” specialitását Bujtor szolgáltatta. S olyan szerencsés kiteljesítéssel, ami az irónia humorát megmutatja ilyen és olyan változatokban. Sőt paródiáját is, hiszen Kardos doktor alakja a nagyon is ismerős élethelyzetet példázza. A „te csak dolgozz, majd én learatom a babért” fordulat kedvünk szerinti, hisz akár ki-ki élménye is visszaigazolhatja a kicsinyes fölény pökhendiségét. Kern András jókedvűen karikírozza a „nagy nyomozó” fapipájára rápózolva a sikeres párizsi bűnfeltáró, Maigret arcvonásait. S el ne feledkezzünk Bánhidi Lászlóról, akinek utánozhatatlan hangsúlyait még a tihanyi ekhó is szívesen dédelgeti. Ötvös Csöpi pályája sajnos torzó maradt. A messzi terep, ahová távozott, nem a bűnözők világa. Ott már csak a jóság és a szeretet égi kacérsága hozza össze a messzemenőket, lévén, hogy a túlsó parton kinek-kinek megvan a sajátos csillagútja. Hogy hány epizód szendergett még a képzelet magzatvizében? Már sohasem tudjuk meg. Tudomásul kell vennünk, mert megfellebbezhetetlen: „Az Úr Illésként elviszi mind, / Kiket nagyon sujt és szeret.” Nekünk viszont vigaszunk marad tehetségük öröksége.

- Boda István -