Jegyzet: Titkos a PAKSaméta

„Kossuth Lajos tudta a hazának tartozik hűséggel, nem az uralkodónak” – így nyilatkozá vala, az állam feje, Áder János, miután lerántotta a leplet a fővárosi a Kossuth-emlékműről az Úr 2015. esztendejének márciusában, s annak harmadik napján, eggyel azután, hogy döntöttek a paksi atomerőmű adatainak szigorúan bizalmassá tételéről. Horváth Borbála jegyzete.

Az első felelős magyar kormány tagjait és a szabadságharc néhány kisemberét mintázó alkotást a Rákosi-korszakban túl lehangolónak találták, ezért feldarabolták és egy temetőben pihentették, mígnem a Dombóvár vezetői már a felelős országvezetés töredékeit is örömmel látták volna, így a településen rakták össze az alakokat. Azóta született egy újabb emlékmű, de a Kossuth-tér újításakor elszállították azokat, most pedig az eredeti a másolatát avatták újra. Ennyit a szövevényes szoborszálakról.

Az ünnepélyen elhangzó mondatra új fény (?) vetül, ha rögtön utána áldozunk életünkből öt percet arra, hogy az Index videójának hála természetes környezetében figyelhessük meg a képviselőket, illetve döntéshozási metódusukat. Kérdés: miért kívánják 15 évről 30-ra hosszabbítani a paksi atomerőmű kivitelezési dokumentációjának titkosítását, s főleg azt, mennyibe fog ez fájni? Válaszok: „Hú, én erre nem tudok válaszolni”, „Gondolom államérdekből”, „Biztosan megvan az indoka”, „Ez nem fontos kérdés, mert nem tudok válaszolni”, „Ez a kormányzati álláspont és frakciótagként ezt támogatni fogom”, „Egy atomerőmű nem játék”. De nem ám!

Elvétettem a jegyzetet. Sajtóműfaj alapismeretek: első lecke: a jegyzet véleményközlő műfaj. Nekem viszont most épp elég volt felsorolni a tényeket. Második lecke: legyen a végén csattanó. Imádkozom, hogy ennek a történetnek a végén ne legyen „csattanó”.

- Horváth Borbála -