Megdöbbentő körkép

2023.11.13. 14:00

Ezek 2023 legdrágább debreceni utcái, itt még egymillió sem elég egyetlen négyzetméterre

Az ország többi részével ellentétben a vármegyeszékhelyen idén tovább nőttek az árak, a debreceni toplista első helyezettje már nagyon közel van az 1,4 milliós lélektani határhoz egy friss adatsor szerint. Körképünkben kontrasztként a legolcsóbb hajdú-bihari közterületeket is megnézzük.

Raffer Attila

Debreceni látkép a Petőfi téri toronyház tetejéről

Forrás: Napló-archív

Körbejárta az országos sajtót az utóbbi heteken az ingatlan.com közleménye, melyben a saját adataik nyomán végigvették az ország idei legdrágább és legolcsóbb utcáit. Ezeken a toplistákon nincs hajdú-bihari érdekeltség, a legdrágábbakét gyakorlatilag lerabolta Budapest és a Balaton-part, a legolcsóbbakét pedig egy Somogy és két Heves vármegyei falu dominálta – igaz, utóbbinál összesen ennyi, azaz három helyezettről írtak. Csak a miheztartás végett: a Budapest V. kerületében lévő Széchenyi rakpart közel 3,5 millió forintos átlagos négyzetméterárral verte a mezőnyt, melynek legvégén a nagócsi Táncsics Mihály utca kullog, igen szerény, 5 ezer forintos négyzetméterárával.

Magas labda volt ezután lekérni a hirdetési portáltól a Hajdú-Biharra szűkített adatokat, úgyhogy ezt le is csaptuk, és hát több érdekesség is kirajzolódik a számokból, kezdve onnan, hogy a vármegye tíz legdrágább utcája Debrecenben van, azzal bezárólag, hogy az olcsósági rangsor első helyezettje esetében egy alsó kategóriás okostelefon árát kell csak kifizetni egyetlen négyzetméterért. És ha mindez nem lenne elég, bónusznak a legmegfizethetőbb debreceni utcák rangsorát is megkaptuk Balogh Lászlótól, az oldal vezető gazdasági szakértőjétől.

Elképesztő különbségek a számegyenes két végén

Egymillió-egyszázezres négyzetméterár alatt nem lehet labdába rúgni a lista zsebbe nyúlósabb végén, 2023 legdrágább hajdú-bihari/debreceni közterületén ez az érték alulról karcolja az 1,4 milliót. A Határ út mellett található, egészen rövidke Kantár utcáról van szó, amely 1,393 milliós átlagos négyzetméterárral nyerte meg az összesítést.

Mögötte szorosan a város északkeleti részén, a Bellegelő kertnél lévő Jácint utca következik a maga 1,363 milliós árával, de a dobogóra a Kassai és a Hadházi út ollójában található Lugossy utca is felfért az előbbiektől nem sokkal lemaradva, 1,347 millióval.

A lista további helyezettjei:

4. Kálmán Béla utca, 1,326 millió Ft/m2

5. Verseny utca, 1,271 millió Ft/m2

6. Csokonai utca, 1,179 millió Ft/m2

7. Zúgó utca, 1,165 millió Ft/m2

8. Hangyás köz, 1,133 millió Ft/m2

9. Hársfavirág utca, 1,132 millió Ft/m2

10. Simonffy utca, 1,127 millió Ft/m2

A vármegye legdrágább és legolcsóbb utcája között értelemszerűen szakadéknyi a különbség, itt több mint harminchatszoros differenciát mért a szakportál. A legkevesebb pénzért a pocsaji Árpád utcában lehet ingatlant venni, ahol átlagban mindössze 38 ezer forintot kell letenni egyetlen négyzetméterért. Ehhez képest némileg lemaradva következik a gáborjáni Bajcsy-Zsilinszky utca 45 ezres összeggel, a harmadik helyre pedig a kabai Hajnal utca ért be, 57 ezerrel.

Így alakult a folytatás:

4. Hajdúböszörmény, Lorántffy kert, 82 ezer Ft/m2

5. Püspökladány, Gárdonyi Géza utca, 90 ezer Ft/m2

6. Nádudvar, Esze Tamás utca, 94 ezer Ft/m2

6. Tiszacsege, Bocskai utca, 94 ezer Ft/m2

8. Püspökladány, Kiss Ferenc utca, 95 ezer Ft/m2

9. Fülöp, Kossuth Lajos utca, 102 ezer Ft/m2

9. Hajdúszovát, Szoboszlói utca, 102 ezer Ft/m2

Akik megszédültek a lista eddigi debreceni szereplőitől, most jön a felüdülés, ugyanis már a néhány százezres tartományban sem lehetetlen küldetés ingatlant venni a vármegyeszékhelyen. Bizonyos kompromisszumokat azért meg kell kötni ehhez, szóval akinek prioritás mondjuk az aszfaltozott út, inkább ne errefelé keresgéljen. A három legolcsóbb debreceni közterület is a város délkeleti, keleti végein található, az abszolút győztes a Biczó István kert nevű utcácska, ide már átlagban 222 ezer forintos négyzetméterárért lehet is költözni.

A második a Csombor utca lett 256 ezres, a harmadik a Hullám utca 264 ezres értékkel.

De vannak még debreceni utcák 300 ezer alatt és fölötte is csak kicsivel, íme:

4. Poszáta utca, 278 ezer Ft/m2

5. Pacikert utca, 282 ezer Ft/m2

6. Hógolyó utca, 300 ezer Ft/m2

7. Róka utca, 301 ezer Ft/m2

8. Téglavető utca, 307 ezer Ft/m2

9. Gyömbér utca, 310 ezer Ft/m2

10. Tegez utca, 318 ezer Ft/m2

Nagy drágulás 2022-höz képest

Balogh László az adatokat kommentálva azt mondta a Haonnak, hogy figyelemre méltó a Hajdú-Bihar vármegyei lakáspiac idei teljesítménye, majd ki is fejtette, miért gondolja így.

Amíg az ország többi részében, ideértve a fővárost is, jellemzően a stagnálás vagy árcsökkenés volt megfigyelhető, addig a vármegyében folytatódott az áremelkedés, még ha kisebb ütemben is

– részletezte. A szakember rámutatott, a vármegyei értéknövekedést leginkább a debreceni beruházások húzták, de a jó hangulat átragadt a vármegye többi részére is. – Ezeket a tendenciákat tükrözi a legolcsóbb és legdrágább utcák rangsora is. Tavaly még csak az egymilliós négyzetméterenkénti lélektani árhatárt súrolták alulról a legdrágább utcák, idén viszont már 30-40 százalékkal meg is haladták azt – hangsúlyozta Balogh László.

És hát valóban, ha megnézzük a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyűjtését a tavalyi értékekről, szembetűnő a különbség. A KSH-nál 2022-ben a Péterfia utca lett a győztes a hajdú-bihari (és egyúttal a debreceni) drágasági rangsorban, 987 ezres átlagos négyzetméterárral, 15 ezer forinttal verve a toplista második helyezettjét, a Nagy Lajos király teret. A bronzérmet a Csanak József utca csípte meg tavaly, 954 ezerrel.

Egyik közterület sem fért volna be az ingatlanportál idei top 10-ébe.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában