DGÖ

2023.09.05. 12:13

Elindult a debreceni kkv-park kivitelezése, 18 cég települ be az első ütemben

A kkv-park első ütemében 14 hektáron 18 vállalkozó 256 munkahelyet hoz létre Debrecenben.

Kiss Dóra

18 cég talál új otthonra a Déli Gazdasági Övezetben

Forrás: Czinege Melinda

A betelepülő kis- és középvállalatok (kkv) képviselői körében számolt be Papp László polgármester szeptember 5-én, kedden arról, hogy Déli Gazdasági Övezetben elindult a kkv-park első ütemének megvalósítása. A cívisváros első emberének szavai szerint mérföldkőhöz érkezik a debreceni gazdaságfejlesztés, melynek látszólag a multinacionális nagyvállalatok adták az erejét. 

De valójában sokkal többrétűbb a debreceni gazdaságfejlesztés, mint amilyennek elsőre látszik – szögezte le.

Kifejtette, hogy amikor 2015-ben az EDC Nonprofit Kft.-t létrehozták, már akkor elhatározták azt, hogy párhuzamosan kell fejlődnie a debreceni gazdaságon belül a nagyvállalati, valamint a kis- és középvállalati szektornak. Az EDC amellett, hogy a nagyvállalati befektetéseket koordinálja, a kkv-k gazdaságfejlesztési folyamatait mentorálja. Papp László elmondta, a 2014-2020 közötti európai uniós fejlesztési ciklusban a GINOP-forrásokból Debrecen több mint 90 milliárd forintnyi támogatást hozott el. – Ennek egyharmadát nagyjából az egyetem használta fel, de kétharmadát, durván 60 milliárd forintot, plusz az önerőt, a kis és középvállalati szektor az innovációs képességének fejlesztésére, a termelési hatékonyság fejlesztésére és beruházásokra tudta használni – tudatta. Ennek eredményeire építve született meg az a gondolat, hogy a nagyipari környezetben hozzák létre Debrecenben – és az ország – első kis és középvállalkozói parkját. 

Debrecen, kkv park, papp lászló, déli gazdasági övezet
Papp László polgármester
Forrás: Czinege Melinda

Ugyanolyan feltételeket kapnak, mint a nagyok

Papp László emlékeztetett, 2021 nyarán döntött a város közgyűlése arról, hogy ezt a programot elindítja egy 14 hektáros területen. – Nagyságrendileg egy 60 hektárnyi területet tervezünk a Déli Gazdasági Övezetben kialakítani a kkv-szektor beruházásai, befektetései számára – vázolta. 

Azt is elmondta, 18 cég talál otthonra most itt a parkban, a kkv-park első ütemében több mint 13 milliárd forintnyi befektetés valósul meg a 18 befektetőtől, a beruházásoknak köszönhetően 256 új munkahely jön létre Debrecenben – részletezte a polgármester.

Kitért arra, hogy az infrastruktúra-fejlesztés folyamata indult el a napokban, első lépésben a víz- és a csapadékvíz-elvezető, valamint a csatornahálózat kiépítése történik meg.

Ugyanolyan infrastrukturális feltételeket fognak kapni az idetelepülő vármegyebeli kis- és középvállalkozások, mint amilyeneket a nagyipari befektetők kapnak

– szögezte le. Az első ütemben az önkormányzat másfél milliárd forintot fordít az infrastruktúra kiépítésére. Papp László hangsúlyozta, kísérleti programról van szó, amiből nagyon sok tanulságot fognak tudni levonni. 

  Debrecen, kkv park, papp lászló, déli gazdasági övezet
Papp László a beruházó cégek megjelent képviselőivel 
Forrás: Czinege Melinda

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a város nyugati oldalán alakultak ki az ipari övezetek, a kkv-parkok kialakításával azt a konfliktust is igyekeznek majd feloldani, amely abból fakad, hogy lakóterületbe beékelődve működnek vállalkozások a város különböző területein. – Ezek a kkv-parkok lehetőséget nyújtanak arra, hogy a keleti városrészből a nyugati városrészhez tartozó nagy iparterületekre átköltözzenek a vállalkozások – jegyezte meg. 

Nagy volt az érdeklődés

Pósán László, a térség országgyűlési képviselője is kiemelte, hogy ez egy úttörő, példa nélküli vállalkozás Magyarországon.

Azok az újítások, amiket Debrecen eddig is felmutatott, most egy újabb elemmel bővülvén még inkább erősíteni fogják a várost, a gazdaságát, az itt élőknek a munkalehetőségeit, megélhetési körülményeit

 – vallja. Pósán László kifejtette, kifejezetten szorgalmazott gazdaságpolitikai szándék, hogy minél több olyan magyar vállalat legyen, amelyik képes a nemzetközi piacokon erőteljesen helytállni, és a megtermelt profitot idehaza hasznosítani. 

  Debrecen, kkv park, papp lászló, déli gazdasági övezet
Pósán László országgyűlési képviselő
Forrás: Czinege Melinda

Kun Ferenc, a Debreceni Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezetője a területek értékesítéséről beszélt. Elmondta, az első ütemre 58 pályázat érkezett be, ebből került ki a most beruházó 18 vállalat. 

Tudatta, a beruházásokat illetően 10 felett van azon cégek száma, akik már építési engedéllyel rendelkeznek, valaki már lassan be is fejezi az építkezést.

  Debrecen, kkv park, papp lászló, déli gazdasági övezet
Kun Ferenc
Forrás: Czinege Melinda

Balogh Károly, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) vármegyei elnöke szerint szerint a debrecenieknek és a Hajdú-Bihar vármegyeieknek különösen izgalmas terület most Debrecen ipari parkja, hiszen a város gazdasága rendkívüli mértékben pezseg, erre pedig kihívásként kell tekinteni, semmiképp nem veszélyként.

  Debrecen, kkv park, papp lászló, déli gazdasági övezet
Balogh Károly
Forrás: Czinege Melinda

Különböző tevékenységeket folytatnak

A parkba betelepülő Szakály Kerítés kereskedelmi vezetője, Szakály Tamás úgy fogalmazott, ez a nap az idén 25 éves családi vállalkozásuk életében is mérföldkőnek tekinthető, ugyanis a most induló infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően a cégük is elkezdheti az új kerítés- és kapugyártó üzemének a kivitelezési munkálatait. Elmondta, az új gyártócsarnokban helyet kapnak majd a legmodernebb hegesztőgépek és egyéb ipari termelőeszközök, amivel remélhetőleg növelni tudják termelékenységüket és versenyképességüket, akár a nemzetközi piacokon is. – Tízezer négyzetméteren összességében háromezer négyzetméteres beruházást tervezünk, aminek első ütemében egy ezer négyzetméteres csarnokot építünk. 

Büszke debreceni lakosokként nagyon örülünk annak, hogy ezt a saját városunkban tudjuk megvalósítani

 – jegyezte meg. 

  Debrecen, kkv park, papp lászló, déli gazdasági övezet
Szakály Tamás
Forrás: Czinege Melinda

A betelepülő cégek túlnyomó többsége gyártótevékenységet végez majd, többek között földmunkagép-kanalak gyártása, faipari felületkezelés, betonelemgyártás, fémipari termékek feldolgozása, élelmiszer-nagykereskedelmi és logisztikai, szállítmányozási tevékenység is szerepel a vállalkozások profiljában.

Debrecen, kkv park, papp lászló, déli gazdasági övezet
Van olyan cég, melynek csarnoka már áll
Forrás: Czinege Melinda

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában