„Gyengeségem erőforrás, megérzésem jó tanács, bizonytalanságom hajtóerő”

Tavaly érkezett Debrecenbe, hogy átvegye a régió meghatározó kortárs és modern galériájának vezetését az Ybl Budai Kreatív Ház korábbi művészeti vezetője. Nagy ugrásra vállalkozott, amikor elhatározta, hogy a Modemben folytatja tovább szakmai pályafutását. A bátorság és az önbizalom, mellyel ideérkezett és elvállalta ezt a hatalmas feladatot, nem a semmiből jött, hanem hosszú szakmai és lelki építkezés eredménye – szögezi le először, amikor belvárosi otthonának nappalijában – ahogy a képekkel tarkított falak miatt megállapítom, a „mini Modemben” – hellyel kínál.

Nem titkolja, van, hogy bizonytalan, de abban hisz, hogy a gyengeségeink az erősségeink forrásává válhatnak, ha jó szögből tekintünk rájuk.

Ez a belső bizonytalanság és egyben tenni vágyás hajtja előre, és ennek köszönhetően dolgozik sokkal többet, mintha nagyobb önbizalommal, a pozícióra már tökéletesen alkalmas szakemberként tekintene önmagára. Sok időt és energiát szentel annak, hogy a rengeteg információ befogadásával tovább fejlődjön és tanuljon.

– Szerencsésnek érzem magam, mert eddigi pályámon nagy lépcsőfokok megtételére sarkalt az élet, és sikerült őket abszolválni – mondja. Megtapasztalta már: az, hogy valaki nem sokéves tapasztalattal érkezik egy pozícióba, bizonyos szempontból előnyös is lehet, hiszen nincsenek prekoncepciók, berögzült rossz működési képletek, van viszont egyfajta friss látásmód. – Ebből a szempontból erőforrás is ez, hiszen a friss szemem sok új és progresszív dolgot hozhat – fűzi hozzá. 

Nagyon nyitott és bizalomteljes ember vagyok, és ez valahogy mindig meghálálja magát – mondja önmagáról.

A bizalom kifizetődik, az emberekhez őszinte kíváncsisággal áll, ezért sem csapattal, hanem egyedül érkezett a Modembe, és eddig nem csalódott a megérzéseiben. Intuícióit pár éve kezdte el figyelni és követni. Örömmel tölti el, hogy hallja belső hangját és egyre több esetben meri követni azt, de a racionalitás is fontos sarokpont, főleg a szakmai életben, így a kettőt egyszerre igyekszik használni.

Isten gondoskodó tekintete

Katolikus családban nevelkedett, gyerekkorában fontos volt a hittan, majd a szentendrei Ferences Gimnáziumba járt, az itt kialakult baráti köre a mai napig támogatja. Ahogy a személyisége napról napra fejlődik, úgy a vallásossága is egy folyton formálódó, a világot és benne saját magát egyre jobban érteni vélő rendszer. Mivel mindig is az élete része volt – kezdetben a szüleinek köszönhetően, később a kíváncsisága miatt – a hite az identitása része és nem valami rutinszerű családi szokás sablonos eleme.

– Úgy gondolom, jó kapcsolatom van az Istennel, gondoskodó tekintetét sokszor érzem magamon – osztja meg. Nem érdekli, ki miben hisz és ki minek nevezi azt, ami mentén eligazodik a világban.

Azt vallja: a sarokkövek számítanak, ami mentén úgy éljük az életünket, hogy az hasznos legyen, de legalábbis semmiképp sem ártó mások számára.

– Addig tartok én, ameddig nem sértem vagy bántom a másikat – ez az én keretem. Ha ezzel a hozzáállással találkozom a másik oldalon is, bátran és örömmel nyitok akár a magánéletben akár szakmai vonalon – mondja, a „határátlépőket” viszont egy ideje kiszúrja és igyekszik a legtávolabb tartani magát. Példaképek helyett inkább attitűdöket keres számára tiszteletre méltó emberekben, amiket igyekszik elsajátítani.

Áldásos túlingerlés

Vizi Kata – őt idézve – konkrét fizikai szeretetet érez a Modem iránt, minden gondolatát leköti annak sorsa, szakmai íve, a kollégák „jólléte”. – Én nem vagyok sokfókuszú nő – vallja nevetve –, egy dolgot tudok maximális fordulatszámon csinálni, ami egyelőre a szakmai életemben tud kibontakozni, mert elképesztően motivál, amivel nap mint nap foglalkozhatok.

Olyan kihívás ez, amire most van időm, figyelmem és energiám anélkül, hogy a magánéletemben bárki sérülne a munkám iránti százszázalékos elhivatottságból fakadó figyelemhiánytól. Sajnos ez a téma nehéz, mert nem tudja a társadalmunk magánügyként kezelni a családalapítást.

De ez egy másik beszélgetés témája. Azt látom, tapasztalom – és nem csak itt, a Modemben –, hogy ha éjszaka munkával kapcsolatban e-mailt kapok, az család mellett dolgozó nő kollégától érkezett, érkezik, aki a vacsoráztatás után visszaül a gép mellé és folytatja a munkát. Bizonyítunk család mellett, hogy így is értékesek vagyunk a munkaerőpiacon, vagy bizonyítunk család nélkül, hogy így is hasznos tagjai vagyunk a társadalomnak, ami rettenetesen fárasztó – sorolja.

Nem pártolja az önsajnáltatást vagy a női sors feletti sopánkodást.

– Nagyon szerencsés vagyok, hogy olyan időpillanatban lehetek felnőtt, aktív nő, amikor a tetteim és amit képviselek apró, pici láncszemként hozzásegíthet a nemek közötti egyenlőtlenség demokratizálásához. Fontos hozzátenni, hogy a férfiak ugyanúgy küzdenek a sztereotípiákkal a saját világukban. Úgy hiszem, ahhoz, hogy beálljon egyfajta normalitás, először el kell érni a szélsőségeket, utána billen vissza a mérleg nyelve a kiegyensúlyozott állapotra. Még nem tartunk itt, de tőlünk is függ, mikor jön el – magyarázza a világ minden nőjét megölelő együttérzéssel és harcos cinkossággal.

Önszeretet, öngyógyítás

Arról, hogy hogyan lehet a sokféle elvárást elengedni és békében tenni a dolgunkat, hangsúlyozza: mindennek az origója az önszeretet, ha ezt elveszti az ember, borul az önbecsülés és az önértékelés. Hozzáteszi: nem könnyű ezt gyakorolni és minden külső és belső tulajdonságunkat magunkhoz ölelni, amikor percenként zuhan ránk az elérhetetlenségig idealizált modellek hada, de mindennap meg kell próbálni.

Remek gyakorlatok vannak erre, Vizi Katának például rengeteget segít a meditáció és a legjobb barátokkal egész éjszaka tartó beszélgetések öngyógyító, önreflexív ereje.

Találkozásunk után gondolatban körbepásztáztam az ismeretségi köröm. Egy ideig számoltam, aztán inkább halmazba tettem azokat a nőket és férfiakat, akiknek talán éppen ez hiányzik: az intuitív tudatosság, az önsajnáltatást önszeretetté emelő bollenrugó, egy új korszak egy új pionírelmélete: „a vizikataság”.

Szakál Adrienn