Sport

2013.12.02. 12:47

Nincs mese, nyerni kell!

Debrecen - A DVSC-TEVA az idegenbeli 1–1-et követően jó helyzetből várja a Dunaújváros elleni, keddi MK-visszavágót.

Debrecen - A DVSC-TEVA az idegenbeli 1–1-et követően jó helyzetből várja a Dunaújváros elleni, keddi MK-visszavágót.

Remek szériát produkál a Debrecen az ősz legvégén, ugyanis a hajdúsági futballisták sorra nyerik a mérkőzéseket és immáron három ponttal vezetik a tabellát a Videoton előtt. A múlt hétvége ismét jól sikerült a Loki szempontjából, hiszen a piros-fehérek győztek a Kaposvár otthonában, míg a fehérváriak két pontot Szombathelyen hagytak.

Nem becsülik le őket

– Bár az első játszott az utolsó helyezettel, nem volt könnyű mérkőzés – fogalmazott Ludánszki Bence, a DVSC játékosa a 2–1-re megnyert kaposvári találkozó után.

– Tudtuk, van még két kör hátra a téli szünetig, két olyan csapat ellen – Kaposvár és Mezőkövesd –, amelyek az életükért küzdenek és nem adják olcsón a bőrüket. Miután megszereztük a vezetést, több helyzetünk is akadt, akkor hamarabb eldönthettük volna a mérkőzést, de a csapat erejét bizonyítja, hogy az egyenlítést követően tudtunk újítani és megnyertük az összecsapást – mondta az ezúttal védekező középpályásként pályára küldött labdarúgó, szerényen elhallgatva, hogy az első Loki-találatot éppen ő szerezte.

Kulcsár Tamás passzolta fel a labdát, amelyet a tizenhatos előtt keresztbe futó Rezes kitűnően tálalt elém. Kísértem a támadást és amikor hozzám került a játékszer, már nem volt nehéz dolgom a hálóba találni. Jó érzés volt gólt szerezni, de a legfontosabb az volt, hogy a csapat nyerni tudott – jelentette ki Ludánszki.

A Debrecenre kedden is vár egy mérkőzés, mégpedig a Magyar Kupában: a dunaújvárosi döntetlen után az Oláh Gábor utcán kellene kivívnia a továbbjutást a társaságnak.

– Az idegenbeli 1–1 jó eredmény, de nem becsülhetjük le az ellenfelet, amely az odavágón is bizonyította, hogy masszív, egységes gárda, és képes helyzeteket kialakítani bárki ellen. De nincs mese, itthon nyernünk kell és ezzel továbbjutni!

HBN-TN


Jó formában az ellenfél is

A Dunaújváros PASE jelenleg a 2. helyen áll az NB II-ben, a másodosztály idei utolsó fordulójában, pénteken a Vasas vendége volt Dobos Barna legénysége és folytatódott az újvárosi nyerő széria. A Loki kupaellenfele 2–1-re legyőzte az angyalföldieket és feljutó helyen telel a bajnokságban. A Dunaújváros az első mérkőzésen is egyenrangú partnere volt az OTP Bank Liga listavezetőjének, azaz nem lesz sétagalopp a visszavágó sem.A találkozót kedden 17 órától a Hajdú Online élőben közvetíti.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!