Nagyobb összetartozást szeretne látni

Debrecen - Az amerikai együttes magyar származású frontembere, bár Kaliforniában nőtt föl, itt érzi magát otthon. Interjú Téglás Zoltánnal, az Ignite zenekar frontemberével.

Téglás Zoli nem hagyományos értelemben vett rockénekes, távol áll tőle minden sztárallűr, viszont nagyon határozott, mély gondolatai vannak a világról és benne saját magáról. A zenész az Egyesült Államokban látta meg a napvilágot kivándorolt magyar szülők gyermekeként, ám mivel nagyapja és nagymamája Veresegyházon éltek, sokszor töltötte a szünidőt itthon. Több mint húsz esztendeje szállt be az amerikai hardcore-színtér mára világszerte ismert bandájába, az Ignite-ba, s jó pár éve az 56-os lyukas zászlót is magára varratta. Tökéletesen beszél magyarul, a debreceni Roncs­bárban adott koncert előtt nyilatkozott a Naplónak.

Milyen a fogadtatása a most futó európai turnénak?

Téglás Zoltán: Hú, olyan élményeink vannak, hogy el sem hiszi! Például Lengyelországban, Krakkóban meg voltak bolondulva az emberek, én még ilyet nem is láttam. Elfelejtettem, hogy hol vagyok, mert döbbenet, amit tapasztaltam a színpadon. Két-három srác üti egymást a dühöngőben, ömlik a fejükből a vér, mellettük egy gyönyörű lány ugrált a zenére, a másik csinos csaj meg felmászott a színpadra, majd beugrott a tömegbe, totál be voltak gőzölve. A másfél órás koncert valójában egy bokszmeccshez hasonlított. Annyira imádják az Ignite-ot és a magyarokat a lengyelek, hogy hozták magukkal a magyar zászlót és kiabálták, hogy a Falu című számot kérik. Kérdeztem, honnan jöttetek, mert azt hittem, magyarok, de mondták, hogy ők lengyelek.

Mindig is jó formában volt, ilyenkor, ha úton vannak a sport mennyire fér bele az időbe?

Téglás Zoltán: Azt hittem, bele fog, hoztam a súlyzóimat, de nehéz rendszert vinni bele, annyira feszített a program. Pedig próbálom magam formában tartani, és igyekszem ebben a korban már nem összecsinálni magam a színpadon. De komolyra fordítva a szót, másfél órát, egy óra negyven percet játszunk esténként, éppen ezért sok energiát kell fordítanunk a turnéra, néha nem könnyű elegendőt pihennünk.

Mi az alapvető különbség a tengerentúli és a közép-európai közönség között?

Téglás Zoltán: Nagyon szeretünk errefelé játszani, régi vágyam, hogy Erdélyben lépjünk föl, egészen kicsi helyeken. Olyan településekre akarunk eljutni, ahol nem sok zenekar fordul meg, holott a helyiek ezt nagyon szeretnék. Amerikában annyi banda van, hogy megszokták a koncertdömpinget a fiatalok. Az ilyen helyeken, mint Debrecen vagy az említett Krakkó, viszonylag kevesen vannak, de sokkal boldogabbak, hogy játszunk nekik.

Mintha még létezne bizonyos értelemben a vasfüggöny?

Téglás Zoltán: Voltunk például Fehéroroszországban, ott olyan viszonyok fogadtak bennünket, mintha még mindig totális kommunizmus lenne. A határon egyenruhások vártak, kértek pólókat, plakátokat, cédéket, miközben újra és újra átvizsgálták a holmijainkat. Jöttek a beépített emberek, a megfigyelők, le is tiltottak három fellépésünket a négyből. Nem szeretem az erőszakos államot, a bezárt országokat.

Átlagosan mennyi időt tölt Magyarországon egy évben?

Téglás Zoltán: Ebben az esztendőben például tizenkét alkalommal voltam itthon, de ez nagyon kevés nekem, több időt szeretnék itt tölteni. Most két hét múlva ismét indulunk turnézni, ami persze remek dolog, hogy a világon mindenütt kíváncsiak ránk. Ennek ellenére kicsit irigy vagyok a Tankcsapdára, a Wellhellóra vagy a Depresszióra. Ha egy zenekar igazán befut Magyarországon, és itt tud maradni, sok embernek játszani, az óriási érzés. A Wellhello például Győrben lépett fel sok-sok ezer ember előtt, ez őrület! Nem foglalkozom vele, milyen műfajt játszanak, de nekem tetszik, ha egy magyar zenésznek jól megy.

Azért önök sem panaszkodhatnak, hiszen Debrecenben már hetekkel a koncert előtt elfogyott az összes jegy. Nem gondolják, hogy nagyobb helyeken kellene fellépniük?

Téglás Zoltán: Könnyen lehet, hogy igaza van. Ám például Debrecenben még most játszunk másodszor, öt-hat éve voltunk itt korábban. Továbbra is tartom, hogy egy kisbusszal szeretném beturnézni Erdélyt. De Lengyelországban is gyakrabban kellene megfordulnunk, valamint a környező országok magyarlakta területein.

A Falu című dal szövegét olvasva érezhető, hogy ön számára nagyon sokat jelent a vidékiség.

Téglás Zoltán: Kisgyerekként sok régi, vidéki embert ismertem Veresegyházon. A hetvenes években lakott ott egy igazi betyár, tőle hallottam, hogy nem szabad átverni senkit, az adott szó kötelez, különben az apád nevére hozol szégyent. Én, Téglás Zoli nem fogok valakit átvágni pénzért, s ha a szavamat adom, akkor úgy is kell cselekednem. Az ottani emberek ismerték az apámat, a nagyapámat és engem arra neveltek, hogy ne verjek át senkit. Ez szép időszak volt. A kommunizmus szétcseszett mindent Magyarországon, de a falvakban azért mindig összetartottak az emberek. Ezt szeretném látni az országban most is, hogy nagyobb legyen az összetartás. Ne a gyors pénzről szóljon minden, hanem inkább kevesebb lóvéról, de hosszútávon.

A zenekara miként viszonyul Magyarországhoz?

Téglás Zoltán: Nagyon szeretnek itt játszani, imádják az itteni koncerteket és az embereket. A gitárosunk, Kevin Kilkenny pedig már egészen jól beszél magyarul.

- Tamás Nándor -

Névjegy