Kézilabda

2024.03.11. 12:11

A debreceni kézilabdázók vereséget szenvedtek

Mándi Norbert legénysége hiába küzdött nagyot, elveszítette a meccset.

Haon.hu

Pethő Ákoséknak ezúttal sem jött ki a lépés

Forrás: DEAC-archív

A DEAC kézilabdacsapata szombat este azzal a Budai Farkasokkal csapott össze, amely az előző idényben még az NB I-ben szerepelt – írta a deac.hu. 

A nyolcadik perc végén Kerezsi Ádám törte meg a gólcsendet, ezzel 1–5-re módosult az eredmény. Kapuscserével is próbálkozott a DEAC, a beszálló Boros Tamás két nagy védéssel indított. A szünetig ifjabb Kiss Szilárd legénysége az ütközetet hét találattal záró Kovács Áron vezérletével magabiztosan őrizte a fórját. (11–15)A fordulást követően Hegedűs Patrik is ment előre rendületlenül, ennek ellenére kettőnél közelebb nem tudtunk felzárkózni. A végjátékban teljesen megnyitotta a védőfalát a debreceni gárda, ám ez sem jött be. A 23–27-es végeredményt Illés Tamás állította be büntetőből. A drukkereket ezúttal sem érhette kritika, ugyanis végig lelkesen szurkoltak, sőt, a lefújás után a vereség ellenére is megtapsolták a játékosokat. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában