NB III.

2023.10.22. 13:28

Drámai hajrá után pontosztozkodás a DEAC meccsén

A debreceniek percekkel a lefújás előtt vezetést szereztek, ám az utolsó pillanatokban egyenlített az Eger.

Haon.hu

Forrás: deac.hu

Vasárnapi matinéra várta szurkolóit a DEAC labdarúgócsapata az NB III. Északkeleti csoportjában, a 12. fordulóban a kilencedik helyen álló Eger SE érkezett az 5. pozíciót elfoglaló hajdúságiakhoz. Egy héttel korábban az egriek egyetlen góllal kaptak ki a jól szereplő Kisvárda II-től hazai pályán, az egyetemi klub pedig ugyan jobban játszott a Cigánd otthonában, ám nem sikerült egyik alakulatnak sem betalálnia, emlékeztet a deac.hu.

A klubhonlap beszámolója szerint kellemes, késő nyárt idéző időben kezdtek a csapatok, az egriek piros-kékben, a debreceniek tiszta fehér szerelésben léptek pályára. Az első lehetőség a hazaiak előtt nyílt, bal oldali szöglet után Tóth Sándor csúsztatott mellé. A 14. percben Wente lőhetett tisztán 16 méterről, alig ment fölé a hatalmas bomba. Ettől függetlenül kiegyenlített erők küzdelmének is lehetett volna aposztrofálni, ha Lénárt nem lő a kapusba ajtó-ablak helyzetben a 24. minutumban. Hatalmas ziccer volt! Bő tíz perccel később Trencsényi ívelt be a bal oldalról, Wente megzavarta felugrásával a kapust, de Bukrán végül ölbe vette a játékszert, majd Sándor Tamás életerős lökete pattant ki a védőkről. A szünet előtt még Tóth Daninak akad védenivalója.

Jöttek a gólok

A második negyvenöt perc sem indult túl nagy lendülettel, Zvara vágta rá 20-ról, egy méterrel fölé szállt a labda. Az 57. percben változtatott Urbin Péter, beállt Virág Gergő a fejjel kihagyott Lénárt-helyzet után, a debreceni csere Tóth Sándort váltotta. Pár minutum telt el, és Lakatos is beáll a fekete-fehéreknél Lénárt helyére. Kovács Dávid lövése ment el Tóth Dániel kapuja előtt, majd ismét frissített a DEAC: Trencsényit és Wentét Szabó Levente és Olíver Tochukwu váltotta.

A szándék egyértelmű volt a hazaiak részéről, az Egernek talán jobban megfelelt a döntetlen.

Rögtön ezután Vincze Ákos fejelt közelről alig mellé, ez is bemehetett volna. Tochukwu futott el a jobb szélen, beadását majdnem saját kapujába rúgta egy egri védő, aztán szintén a DEAC csatára veszélyeztetett, mellre vette a játékszert, közeli lövését Bukrán védte. Válaszul Vajda került lövőhelyzetbe, ám célt tévesztett labdája. Minden jó lehetett volna, ha a vége jó: Tochukwu lövését még védte Bukrán, ám érkezett Virág Gergő, és a léc alá bombázott 4 méterről! Már-már azt hitte a DEAC, itthon maradnak a pontok, amikor Vajda a 93. percben egyenlített.

A tények

Labdarúgó NB III., Északkeleti csoport, 12. forduló

DEAC–Eger SE 1–1 (0–0)

DEAC: Tóth D. – Bényei, Vincze, Soltész, Al-Sheraji – Lénárt (Lakatos 61.), Kónya, Sándor, Trencsényi (Szabó L. 71.) – Tóth S. (Virág 57.), Wente (Tochukwu 71.).

Gól: Virág (88.), illetve Vajda (93.).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában