Labdarúgás

2021.11.25. 12:03

Gólerős csapatok esnek egymásnak a Nagyerdőn

A DVSC a Paksot fogadja vasárnap 13.30-kor a Nagyerdei Stadionban.

Az OTP Bank Liga 14. fordulójának mérkőzésén a két gárda az eddigiek alapján gólgazdag összecsapást vívhat. Az NB I. most zajló idényében a Paks rúgta a legtöbb (32), a Loki pedig a harmadik legtöbb gólt (26), a két együttes közé a Ferencváros ékelődik be 27 szerzett találattal. A DVSC és a paksiak egyaránt gólerősek hátul is, a debreceniek 26, a tolnaiak 27 gólt kaptak eddig – emlékeztet a cívisvárosiak hivatalos oldala.

A vasárnapi riválisok nem cáfolták rá a tendenciára első meccsükön sem, Pakson 3-3-as döntetlen született, Ferenczi János és Dzsudzsák Balázs szép találatai után a hazaiak fordítottak, végül Ugrai Roland állította be a végeredményt. A támadók is ontják a gólokat, a 9 egységgel álló Ádám Martin és a 8 találattal rendelkező Ugrai Roland gólkirályi címért zajló versenyébe többek között a honvédos Lukic (9) igyekszik beleszólni. Ádám Martin klubja honlapján mindenesetre azt ígéri, nem húzza be a kéziféket, igaz, Ugrai Roland sem gondolkodik másképpen.

Mint ismert, Joan Carrillo vezetőedző számára ez lesz a hazai debütálás a debreceni kispadon: a mester a héten azon dolgozott, dolgozik a csapattal, hogy kontroll alatt lehessen tartani Böde Dánieléket, úgy, hogy közben elöl meglegyen a kellő aktivitás.

Ha a két klub közös történelmét tekintjük át, azt láthatjuk, hogy 34 bajnokiból csak 5-öt tudott megnyerni a vendég gárda, 13 döntetlen mellett 16-szor a Loki győzött, az utóbbi 5 debreceni DVSC-Pakson pedig egy fájdalmas iksz (1-1, 2020) és négy debreceni siker született (3-2, 2-1, 4-1, 3-1). Persze jelenleg nem feltétlenül a mieink számítanak esélyesebbnek, ám ne feledjük, hogy a 6. helyen álló Bognár-gárdának csak 4-gyel van több pontja, mint a 9. Lokinak. A tét tehát – mint ahogy a magyar bajnokság minden fordulójában – kifejezetten nagy, így a cívis érzelmű szurkolók abban bíznak, ha gólzápor is lesz, a Paksot jobban elveri, mint a DVSC-t…

Ezek is érdekelhetik