labdarúgás

2020.10.30. 14:52

Megye I.: nem fogják betolni a buszt a kapu elé

Szép Sándor szerint a meccsekre kilátogató nézők gólokat akarnak látni és jól szórakozni.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

A DEAC második csapatához látogat a Derecske a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. Szép Sándor együttese a tabella hetedik helyén áll, míg a hazaiak a 14. pozícióból várják az összecsapást.

– Az idei szezonra a célkitűzésünk az első nyolcban végezni, jelenleg a hetedik helyen állunk, ami reálisnak mondható – adott helyzetjelentést a Hajdú-bihari Naplónak az edző. – Ha lesz egy kis szerencsénk, ősz végére odaérhetünk az 5-6-ik helyre, de az első négy csapat előttünk jár mindenféle tekintetben. Én nem vagyok híve a tötyögős, tilitolis játéknak, mi úgy megyünk ki a pályára, hogy nyerni szeretnénk, mindegy, hogy az éllovasról, vagy az utolsóról van szó. Azt gondolom, a megyei fociban nincs értelme „betolni a buszt” a kapu elé, azok a nézők, akik kijárnak a meccsekre gólokat akarnak látni, és jól szórakozni. Próbálunk helyzeteket kialakítani, ha sikerül nyerünk, ha nem, akkor kikapunk, de jellemzően akkor sem vernek agyon minket – részletezte a derecskei szakember.

Sötét ló

A Derecske a legutóbbi két bajnokiját megnyerte, míg a debreceniek éppen ellentétes formát futnak, már három mérkőzés óta nyeretlenek.

– A DEAC II. egy sötét ló, mert nem lehet tudni éppen milyen kerettel készülnek a meccsre, ugyanis nagy az átjárás az első és a második együttesük között. Az azért megfigyelhető, hogy az ősszel fiatalításon mennek keresztül. Múlt héten volt két kiállításuk, így biztos lesznek hiányzóik, de sajnos nálunk is. Biztos vagyok benne, hogy lelkesek lesznek, és az Agrár-pályával is meg kell majd küzdenünk, de a három pont megszerzésére készülünk – nyilatkozta Szép Sándor.

A továbbiakban vállalta, hogy a Hajú Online olvasóinak egy kis esélylatolgatással fűszerezve megtippeli a forduló mérkőzéseinek eredményeit:

Hajdúszoboszló-Hajdúböszörmény 20-0

(A mérkőzést csütörtök este játszották, 31-0 lett a vége. Szép Sándor még jóval a kezdőrúgás előtt tippelte meg az eredményt)

– A favorit játszik egy nehéz helyzetben lévő Hajdúböszörménnyel, amelyen azért látható fejlődés, mert egyre kevesebb gólt kapnak. Ha megmarad a kitartás a tavasz végére még akár pontokat is szerezhetnek. A Szoboszlónak kell a gólarány, így gólzáporos meccsre számítok.

Hajdúhadház-Vámospércs 2-2

– A hadháziak számomra meglepetésként múlt héten 6–1-re legyőzték a DEAC-ot. Hajdúhadházon mindig nehéz játszani, Vámospércsen viszont akadnak ügyes, gyors futballisták – elsősorban Kolompár fivérekre gondolok –, akik tudnak váratlant húzni.

DEAC II.-Derecske 1-3

– Igyekszünk majd támadni, remélem, elhozzuk a három pontot.

Kaba-Nyíradony 2-2

– Láttam a kabaiak szerdai kupamérkőzését, szerintem nekik fejben kell ezt a hetet feldolgozniuk. Százhúsz percet küzdöttek hétköznap, a hosszabbításban már nagyon látszott rajtuk a fáradtság. A Nyíradony masszív csapat, ott is van több kapura veszélyes játékos, de Kabán nem egyszerű játszani, így az elmondottakat figyelembe véve pontosztozkodást várok.

Püspökladány-DASE 2-1

– Érdekes meccs lesz, nekem szimpatikus a ladányi együttes, mert sok helyi vagy környékbeli játékosuk van. Hazai pályán nagyon masszívak, és előbb-utóbb valaki bele fog ott „debreszaladni a késbe”. A DASE remekül kezdte a szezont, de most egy kis visszaesés tapasztalható náluk, pedig elég erős kerettel rendelkeznek. Meglepetést szimatolok.

Sárrétudvari-Hajdúnánás 3-1

– A Sárrétudvari az egyik legjobb támadószekcióval rendelkező együttes, sok gólt rúgnak, a lehetőségeiket kíméletlenül kihasználják. A Nánás is érdekes gárda, hol fent, hol, lent, ezek alapján hazai sikert tippelek.

BUSE-Monostorpályi 1-3

– Ennek az összecsapásnak mindig van pikantériája. A Berettyóújfalu ellen nehéz focizni, régóta együtt vannak, ismerik egymást gondolatait a játékosok, ráadásul Nagy Robi hatalmas bedobásait nehéz levédekezni. Az én olvasatomban a Monostorpályinak a legerősebb az előre játéka az osztályban, a bajnoki címre hajtanak idén is, ennek megfelelően nyerni is fognak.

Balmazújváros-Hajdúsámson 2-2

– A balmazi keret erős, sokat edzenek, azt gondolom nem tettek még le arról, hogy odaérjenek a végén az első helyre, bár a múlt heti Monostorpályi elleni vereségük elég nagyarányú lett. Remek a kapcsolatunk a sámsoni vezetőkkel, játékosokkal, így a szívem azt mondatja velem, hogy döntetlen lesz.

MSZ

Hajdú-Bihar megyei I. osztály

1. Aqua-General HSE 12 11 1 0 83-7 34

2. Monostorpályi SE 11 10 1 0 68-6 31

3. Sárrétudvari KSE 11 9 0 2 46-17 27

4. Balmazújvárosi FC 11 9 0 2 36-13 27

5. BUSE 11 7 0 4 28-13 21

6. Hajdúnánás Flexo 2000 FK 10 5 1 4 37-17 16

7. Derecske LSE 11 5 1 5 30-18 16

8. Kabai Meteorit SE 11 5 1 5 20-21 16

9. Nyíradony VVTK 11 5 0 6 20-21 15

10. DASE 11 4 1 6 23-24 13

11. Bocskai SE 10 3 1 6 19-22 10

12. Hajdúsámson TTISZE 11 3 1 7 32-37 10

13. Hajdúhadházi FK 11 2 2 7 22-63 8

14. DEAC II. 11 2 1 8 18-33 7

15. Püspökladányi LE 11 2 1 8 12-34 7

16. Hajdúböszörményi TE 12 0 0 12 4-152 0

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában