Szenivánéji varázslat Debrecenben, éjfélig nyitva a kiállítóterek ajtajai – fotókkal!

Tapintható izgalom, Déri téri koncertek, árkádok alatti alkotás és élőzenés némafilm – így telt a Múzeumok Éjszakája.

Forrás: Kiss Annamarie

Mintázott oldalú, formás kis tál kerekedett két apró kéz között egy darab puha és amorf anyagból a Debreceni Irodalom Háza udvarán a Múzeumok Éjszakájának kezdetén. Nem lehet nem gondolni a régészekre, akik az emberiség közös múltját takaró időködből, a megmaradt nyomok mentén, kiformálják a mi saját múltrészünket: a nemzetünkét vagy épp a szülőföldünkön, városunkban élt elődeinkét.

A nyárközepi varázslatos Szentivánéjhez legközelebbi szombaton, június 24-én olyasmi történt a belvárosba látogatókkal, ami máskor alig elképzelhető: a hétköznapi záróra után, egészen éjfélig járhattak a kiállítótermekben, éjfél előtt orgonaszót hallhattak a Nagytemplomban, teljes sötétségben tapintva tapasztalhattak meg egy tárlatot egy vak személy vezetésével és a 14. században találták magukat, amikor beléptek a Református Kollégium Díszudvarára, ahol az egykori Debreceni vár idejét, a lovagok korát idézték meg.

A gyerekeké volt a délután

A programsor 16 órakor kezdődött, gyereksereg népesített be a Déri teret, Baditz Dávid, a Vojtina Bábszínház társulatának tagja Vitéz László szellemes történetét adta elő.

A péntek éjjeli vihar még egy-egy felleggel fenyegetőzött, de végül csak néhány cseppel hűsítette a fűben és szőnyegen ücsörgő közönséget és a népi játszóházban erejüket próbálgatókat. Egy kötélre erősített falovat igyekezett mihamarabb magához húzni a kétéves Marci, amíg édesanyjával Almuhanna Marie-val beszélgettem. A debreceni orvost most a gyermekprogram vonzotta elsősorban a rendezvényre, de fia érkezése előtt is kedvelt és várt esemény volt számára a Múzeumok Éjszakája, amelyre a barátaival érkezett, főként a koncertek és a különleges hangulatú éjszakai kiállításlátogatás miatt. Hétköznapokban is szívesen ismeri meg a múlt és a hely értékeit ily módon, különösen, ha más városba megy kirándulni. Legutóbb a gyulai Almásy-kastélyban járt.

A faló közelített, mi fotós kollégámmal távolodtunk a búcsú után, míg a hős Vitéz László a malomtól a házáig menekült ijedtében a szellem elől, addig a Déri lépcsőjén a jazzkoncertre készülődött a Chico Manada együttes, amelyet több zenei produkció követett: a Rover Zenekar és a BLUES from HELL is színre lépett a tűzzsonglőrök előtt.

A ikonikus épületben a most megnyílt, 21. századi látogatói igényeket kiszolgáló helytörténeti kiállítást a Cívisek világát már délután érdeklődés övezte; a Díszteremben a tárlat létrejöttén dolgozó szakemberek meséltek a másfél éves folyamatról és a számukra is meglepő, új felfedezésekről.

Múzumok Éjszakája Debrecenben

Fotók: Kiss Annamarie

Csak ma, csak itt

A Modembe épp egy megismételhetetlen pillanatban érkeztünk: Mercs János és Katona Gábor performansza kezdődött a Re:Re kiállításon. A Csokonai Nemzeti Színház művészei kifejezetten erre az alkalomra készültek a mini előadással, egy teremmel arrébb bőgős húzta az újragondolt filmzenét a száz évnél régebbi fekete-fehér némafilmhez, míg a földszinten gyermekek alkottak a kézműves foglalkozásokon.

A Debreceni Irodalom Házában épp egy csoport indult a fél órás különleges felfedezésre a láthatatlan kiállításon. Fotón ugyan nem tudtuk megörökíteni a teljesen sötét túrát, de arról beszámolhatok, hogy az indulók izgalma szinte tapintható volt.

A színpadon Horváth Zsuzsi hívta hangjával tücsöklakodalomba és somvirágnéző kirándulásra a kicsiket, az árkádok alatt pedig 17 festőművész alkotott a szemünk láttára. Kik a cívisek, mi számukra a cívisség – e hívószavakhoz kötődő érzéseik, gondolataik jelentek meg a vászon.

A művészet befogadása csak a miénk, mégis összeköt

Körtvélyessi Flóra grafikus tősgyökeres debreceni, a Kós Károly Művészeti Szakgimnáziumban végzett, az egri tanulmányi éveket leszámítva mindig Debrecent nevezhette lakhelyének. A képzőművész intenzív színeket alkalmazott és akriltechnikát, az alkotásán montázsszerűen összesűrítve jelentek meg a cívisváros népszerű épületei és terei, úgy, ahogyan a valóságban sosem, mégis harmóniát, egységet sugallt az idilli látvány.

Mint mondta, a művészet mindig összekötő elem. Bár nincs két egyforma ember, épp ezért lehetetlen, hogy egy hívószóra két teljesen egyforma alkotás készüljön és befogadóként sem egyezhetünk egészen, mégis gyakorta fedezünk fel hasonló érzéseket, megtapasztalásokat egy-egy művet nézve.

Ez a közösség, ez az aha-érzés, amiben akár kimondatlan félelmek is feloldódhatnak a társra találás, a felismerés által, a művészet igazi értéke. A múzeumok, kiállítóhelyek pedig teret, lehetőséget biztosítanak arra, hogy megtaláljuk ezeket a hatásokat.

Az éj leple alatt rengeteg élményt kínálnak a debreceni kulturális intézmények, melynek, reményeim szerint, ezáltal új, rendszeres látogatói lesznek a résztvevők.

HaBe