fotókkal

2021.08.20. 18:04

Megmutatta a puszta, mi mindent „tud”: hídi vásárt és pásztortalálkozót tartottak Hortobágyon

Rég nem volt annyi ember a településen, mint pénteken.

Fotós: KOVACS PETER

Fotós: KOVACS PETER

Igyekvés helyett inkább araszolgatás volt a 33-as főúton a puszta faluja felé, hiszen Debrecen és Tiszafüred irányából is több kilométeres kocsisor csordogált Hortobágy irányába. A faluban aztán a hatalmas parkolókban minden jármű megtalálta a helyét, az utasaik pedig elvegyültek a hídi vásár forgatagában. Ezt tettük mi is.

Az első sorok a népművészet mestereié, a népi iparművészeké, továbbá a tájegységre jellemző kézműves termékek árusítóié voltak. Itt futottunk össze Jakab Ádámmal, Hortobágy polgármesterével, akitől megtudtuk, hogy ez már a 129. hídi vásár, és ez remek alkalom a népi értékek, a kézműves termékek bemutatására. A 160 vásározó – ez több, mint a tavalyi, a pandémiai miatt szigorúbb feltételek mellett megrendezett vásáron – között természetesen volt kertitörpe-árus is, de mint azt a faluvezető mondta, bárkinek helyet adtak, aki kedvet és elhivatottságot érzett magában, hogy megmutassa magát, termékeit.

A folyó partján lévő népi játszótéren megannyi szülő nézte örömmel, ahogy csemetéje élvezi a cseppet sem szokványos játékszerek ügyességet és erőt igénylő használatát. A Dubi-Vitányi család Debrecenből jött. Zsolt nevű gyermekük hordón ülve, önmagát kötéllel húzva igyekezett leküzdeni a távolságot. – Korábban nem volt lehetőségünk eljönni a vásárra. Nagyon tetszik itt minden, hiszen szeretjük a hagyományos dolgokat – mondta az édesanya.

Barna Zsolt Tiszafüredről érkezett, és saját készítésű fonott kosarait kellette. Mint szavaiból kiderül, nem sok sikerrel. – Ahhoz képest, hogy 20-a van, úgy 30 százalékkal kevesebb ember van a vásárban, mint az előző években. És vásárló sincs, látszik a pénztelenség – mondta.

– Négyezer, de csak magának odaadom háromezer-ötszázért. Na jó, legyen háromezer, annyiért meg egyenesen ajándék! – elegyedik szóba velünk a kezünkben tartott, kerti dísznek való, cserépből készült csiga alkotója. Üzlet nem lett, bár próbálkozott derekasan; hogy ha már csigát nem vettünk, akkor ad ezerötszázért színtartó kerti törpét. Pista Korondról (így mutatkozott be) is a sok nézelődőre és kevés vásárlóra panaszkodott. Mi azonban hajthatatlanok voltunk, és beirányoztuk a Pusztai Állatparkot, ahol a 25. Gulyásverseny szombati döntőjének versenyzői kiválogatása folyt.

Vízhúzás, marhakifogás

– A pandémia nem tette lehetővé, hogy tavasszal, a szokott időben tartsuk a pásztorok találkozóját. Szűk határidők között kellett mozognia az egyesületnek, illetve a társrendezőnek, a Hortobágy kft.-nek – beszélt a verseny szokatlan időben történő megrendezésének okáról Nagy Géza, a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének elnöke.

Nagy Géza | Fotó: Kovács Péter

Torbik Ákostól, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. projekt- és marketing-osztályvezetőjétől a versenyszámokat tudtuk meg. – Azokból a tevékenységekből állnak össze, amelyeket a gulyások munkájuk során napjainkban is alkalmaznak. Ilyen a marha kifogása karámban és a fülszám leolvasása, a vízhúzás a gémeskútból, a pányvavetés, a gulyásbot- és a karikás ostor használata. Gondoltunk az utánpótlásra is, hiszen a környékbeli mezőgazdasági iskolákból érkeztek fiatalok a bojtárok versenyére. Ez hasonló a gulyásokéhoz, csak nekik borjakat kell megfogni. 12 gulyáspáros indult Hortobágyról, a Hortobágy környéki legelőkről, de érkeztek a Kiskunsági és a Bükki Nemzeti Parkból is. A bojtárok versenyében öt páros van. A döntőbe a három legjobb eredményt elérők jutnak.

Fotó: Kovács Péter

Kovács Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában