Elégedett nézelődők, reménykedő árusok a hortobágyi hídi vásáron

Hivatalosan ez volt a 128. hídi vásár, azt pedig, hogy valójában hányadjára gyűltek össze a portékáikat értékesíteni akarók és a vásárlók a Hortobágyi Csárda előtt, azt csak a jóisten tudja. Kezdetben állatvásár volt, majd egyre többféle árut kínáltak és kerestek, mígnem jó száz évvel ezelőtt a jelenlegi helyére költözött, és elnyerte a mostani formáját a vásáros látványosság.

Fókuszban a biztonság

A mostanit, de nem a mait!

Mert az bizonyos, hogy az augusztus 20-23-a között megrendezett vásár kényszerű visszalépés az utóbbi években, évtizedekben megszokotthoz képest. A rendezők lényegesen szellősebben pakoltatták le az árusokat, illetve sehol sem volt tömeg.

– Az év elején kialakult járványhelyzetre való tekintettel tudatosan kevesebb árust fogadtunk, és így szellősebben helyezhettük el az eladókat, ezzel biztonságosabbá téve a vásárteret. Tavaly közel 300 eladó volt, most ennek mintegy fele van – válaszolta a Napló kérdésére Simon Zsuzsanna, a vásár főrendezője, akitől megtudtuk azt is, hogy az első sor hagyományosan most is a kézműveseké; a hátsó sorokban pedig gyakorlatilag mindenféle portékával megfordulnak. A két szélső sor a kulináris élvezeteket kedvelőké.

– Az óvintézkedések közé tartozik még az is, hogy a vásár négy bejáratához helyeztünk ki kézfertőtlenítőt, továbbá, hogy ebben az évben elmaradnak a kísérő kulturális rendezvények. Talán majd jövőre…

Kosarak és a más áruk

Ütemes autózással jutottunk el szombat délben Hortobágyra, és a parkolóban is volt bőven hely. A madárkórház felőli bejárat mellett gokartpálya, óriáscsúszdák, beljebb pedig a népművészeti portékákat kínálók.

– Amióta az eszemet tudom, azóta itt vagyok a hídi vásáron. Nincs olyan, mint tavaly és azelőtt, gondolom, a vírus miatt, meg rendezvények is elmaradtak – tárja szét a karját Serbán Jánosné Tiszacsegéről. Szomszédjában a Tiszafüredről érkezett kosarasnál érdeklődőkkel is találkoztunk. A Varga család Debrecenből látogatott ki. Az édesanya mondja, ki szoktak jönni minden évben, de most valahogy más ez a vásár.

„Kicsit csendesebb, szellősebb, de így jobb”

– formál véleményt.

A Létavértesről érkezett Cseresznyés családdal a késeseknél futottunk össze. – Ez a vásár most nagyon tetszik, sok minden van. A hagyományos és a kézműves dolgokat szeretjük, ezért jöttünk el.

A bejárattól távol az egyik eladónál mi magunk is kipróbáltunk egy hangszórót, 12 ezerre mondta, majd elkezdett engedni az árból.

„Ha mondok egy jó árat, elviszik?”

– kérdezte. Mi azonban indulóra fogtuk, ám ő elénk állt. – Ne menjenek már, meg tudunk egyezni! Mennyit adnának érte…?

Hajthatatlanok voltunk, a vásár utolsó sorai felé vettük az irányt. A kerti törpék, műgólyák, műkacsák és a fóliába csomagolt, csoportosan növő mesegombák között viszonylag sok érdeklődővel találkoztunk. Mellette műanyag csészék, háztartási eszközök, műbőr pénztárcák, kínai áruk; éles kontrasztot mutatott a szomszédságában kolompokat, csengőket, pásztorbotokat árusítóval. A lángososnál még elidőztünk egy kicsit, majd búcsút intettünk a hídi vásárnak azzal, hogy jövőre talán tartalmasabb lehet.

Kovács Zsolt