2020.05.21. 18:00
Utcanévadáskor a növények a legnépszerűbbek Debrecenben
A közterület-elnevezések érdekességeiről, az énekszó mögé bújó szabadságvágyról és a cívisváros régi latin feliratairól is ír a Debreceni Szemle.
Fotó: Illusztráció / Shutterstock
Michiel de Ruyter, a „szabadító” emlékezete szerepel a Debreceni Szemle legfrissebb száma (2020/2.) helytörténeti vizsgálódásokat összegyűjtő rovatának homlokterében.
Ahogy Hetei Adrienn doktoranda beszámolójában is olvasható, február 11-én volt 344 éve, hogy a holland admirális 26 magyar protestáns prédikátort szabadított ki a gályarabságból, a Nagytemplom mögötti Gályarab-emlékoszlop leleplezésének pedig a 125. évfordulója lesz az idén. Mindezek kapcsán február 11-én tartottak emlékülést, s ez szolgál az említett válogatás apropójául a tudományos folyóirat új számában.
Adorjánnak indult…
Pusztai Gábor néderlandista a szabadító emlékét őrző utcanévadás hátterét is kutatva rámutat: De Ruyter tengerész, kereskedő és katona is volt, de pap, reformátor és tanár sosem. Így a 20. század elején, a debreceni Kincses-hegyi új utcák névadóinak sorából igencsak kilógott. – Hogy Zoltai Lajos múzeumőrnek mégis eszébe jutott a neve, nem volt véletlen. Véleményem szerint ennek két fő oka lehetett. Az egyik az ekkor már 29 éve a Nagytemplom mögött álló Gályarab-emlékmű, a másik pedig a pont a húszas években elinduló gyermekvonat-akció és az emiatt virágkorát élő magyar–holland kapcsolatok – fogalmaz a szerző. Ismerteti az emlékoszlopon szereplő név átírásbeli problémáit is: miután 1933-ban holland küldöttség járt Debrecenben, és szóvá tették, hogy az emlékoszlopon található név, Ruyter Adorján erős megszorításokkal sem felel meg a holland admirális eredeti nevének, akkor az illetékesek némi tanakodás után levésették a tengernagy kifogásolt magyaros nevét, és helyette a De Ruyter Mihály nevet vésették fel az oszlopra.
Fazakas Gergely Tamás irodalomtörténész a szabadító emlékezete kapcsán a debreceni reformátusság ünneplési gyakorlatát vizsgálja a 19–20. század fordulóján. Cikkében felidézi, hogy 1876. február 11-én a debreceni teológia Hittan-szaki Önképző Társulata megülte a szabadítás 200. évfordulóját, kollégiumi tanárok, diákok és mások részvételével. Megállapítja: a február 11-i ünneplés a későbbi évtizedekben nem tért vissza, a gályarabokra való emlékezés az 1880-as években a reformáció évfordulójához kezdett kötődni.
A babiloni foglyok éneke
A továbbiakban olvashatjuk Kovács Gergely középiskolai tanár Kántus és emlékezet című, az előző folyóiratszámban elkezdett tanulmányának folytatását. Az énekkar 1861 és 1924 közé eső hat évtizedének történetét összefoglalva felidézi a kántus javára alapítványt tevő mecénások szerepét, a legjelentősebbek közt a szerb származású Tököli Sabbás (Sebők vagy Száva) királyi tanácsosét is. Az énekkar az ő születésének januári évfordulója alkalmából rendszeresen tartott emlékhangversenyt, nemegyszer – mint a szerző felidézi – aktuálpolitikai felhangokkal. – A Bach-korszakban éveken át jóformán ez volt az egyetlen alkalom, amikor Debrecen magyarsága a templomon kívül is szabadon összegyülekezhetett, kisírni magát Verdi Nabuccójának örökszép dallamán és szövegén, a babiloni foglyok énekén – idézi forrásától Kovács Gergely, megemlítve, hogy ezt a mozzanatot Jókai is felhasználja A kőszívű ember fiaiban.
Gesztelyi Tamás klasszika-filológus a cívisváros latin feliratos emlékezethelyeit veszi számba, Rákóczi György 1628-as – az eredetileg Szent Andrásról elnevezett templom helyreállításának idejéből származó – emléktáblájától kezdve a Déri Múzeum épületének homlokzatán olvasható jelmondatokig.
Utcanevek, csoportosítva
Bazsa György kémikus statisztikai szempontból tesz érdekes megállapításokat a cívisváros utcanévadási szokásairól. Vizsgálódásainak összegzéseképp szembesülhetünk azzal, hogy tartalmilag, tematikailag mely esetek bizonyultak a legnépszerűbbnek a közterületek elnevezésekor. Debrecen történetéhez kapcsolódó mozzanatok, személyek – az összesen 1821, névvel ellátott közterületet tekintve – 118-szor szolgáltak kiindulópontként a névadáskor, s a magyar történelem, valamint az irodalom szintén jelentős „ihletőerőt” képviselt (144, illetve 84+3). Állatnevet 119 közterületnév őriz, foglalkozásnevet 121-szer vettek alapul, a csúcsot pedig a növények tartják: 362 esetben számítottak utcanévadás forrásaként. (A rendszerezés eredményét a tudományos folyóirat internetes kiadásában táblázatos formában is szemügyre lehet venni.)
Az energia forrásai – és a tudáséi
A Tanulmányok rovatban Csorba Péter és munkatársai azt vizsgálták, milyen szerepet játszanak a társadalmi tanulási folyamatok a megújuló energiahordozókkal kapcsolatos ismeretekben. A Hajdú-Bihar és Heves megye néhány településén gyűjtött adatokból egyebek mellett megállapítják: a megújuló energiahordozók köztudatba való beágyazottsága jelenleg gyenge és bizonytalan. Ennek stabilizálására a folyamatos tájékoztatás alkalmas eszköz, hiszen minél többet hallanak, olvasnak, látnak a megújulókról az emberek, annál tudatosabbá válnak.
A tudományos folyóiratban ezúttal több kötetet is szemléznek, változatos tudományterületekről (folklorisztika, irodalomtörténet, történettudomány, nyelvjáráskutatás-lexikográfia, jogtudomány).
FGY
Kapcsolódó cikkek:
