Helyi közélet

2024.05.26. 18:40

Gyereknap alkalmából a debreceni tűzoltó laktanya is kitárta kapuit – fotókkal, videóval

A nyitott szertárak napja alkalmából vármegye- és országszerte várták a családokat a tűzoltóságok laktanyái. A gyereknapi program sokakat vonzott Debrecenben is, ahol a cívisváros lánglovagjai mutatták meg, mi mindennel dolgoznak a mindennapokban.

Bekecs Sándor

Igazi tűzoltókká válhattak a gyerekek a debreceni laktanyában gyereknapon

Forrás: Molnár Péter

Gyermeknap alkalmából idén ismét kinyitottak a Hajdú-Bihar vármegyei hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltólaktanyák. Délelőtt tíz órától egészen délután négy óráig próbariasztásokon keresztül mutatták be az egységek azt, hogy mi történik, amikor tűzesethez, balesethez riasztják őket. A vármegyeszékhely laktanyájában is nagy volt a sürgés, sok lelkes gyermek próbálhatta ki a különböző eszközöket, ülhetett be a tűzoltóautókba vagy ölthette magára az egyenruhát. Az idei gyereknapi rendezvénnyel pedig egy nemes ügyet is szolgáltak a debreceni lánglovagok.

gyereknap, debrecen, tűzoltó, Mikcsó Benjamin, nyitott szertárkapuk
Amit csak lehetett, mindent kipróbáltak a gyerekek a tűzoltók gyereknapi programján
Forrás:  Molnár Péter

Vasárnap szinte minden tűzoltó és minden jármű szolgálatba állt a debreceni tűzoltók laktanyájában, de szerencsére nem azért, mert óriási katasztrófa történt. A nyitott szertárkapuk alkalmából május 26-án kitárta kapuit a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság valamennyi tűzoltólaktanyája, hogy gyereknap alkalmából felejthetetlen napot szervezzenek a legkisebbek számára. A Debreceni tűzoltók laktanyájában már az első órákban is nagy volt a forgalom, egymást váltották a fiatal tűzoltópalánták a tűzoltóautók volánja mögött, s záporoztak a kérdések a hivatásosok felé a lánglovaglétről. 

János apukájával látogatott a rendezvényre, épp egy tűzoltóautó felszereléseit tanulmányozta, mikor megszólítottuk. Mint kiderült, nagy rajongója a szakmának, saját tűzállóruhával is rendelkezik. 

Szeretnék tűzoltó lenni, de emellett tetszik a vívás, illetve érdekel a rendőri munka is

– fogalmazott. A hároméves Márkusz épp egy tűzoltóruhát öltött magára, így a nagymamája nyilatkozott helyette. Mint elmondta, a fiatalember nagyon szereti a tűzoltókat, ráadásul a laktanya közelében laknak, így nem volt kérdés, hogy ellátogatnak a gyereknapi programra. 

A kicsitől kezdve egészen a félméteres nagyságú tűzoltóautóból mindenféle van neki otthon, nagyon szereti. Itt is kipróbálta már az összeset. Szeretne tűzoltó lenni, nemrég például porral oltó készüléket kért tőlünk 

– osztotta meg Marianna.  

gyereknap, debrecen, tűzoltó, Mikcsó Benjamin, nyitott szertárkapuk
Nem csak a gyerekek, a szülők is lelkesen érdeklődtek a tűzoltóeszközök iránt 
Forrás:  Molnár Péter

A tűzoltó szakma minden oldalát bemutatták gyereknapon

– Az ország minden tűzoltólaktanyája várta gyereknapon a gyerekeket, családokat. Hajdú-Bihar vármegye valamennyi egyesülete szintén csatlakozott, Debrecenbe érkezett például a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja, akik egy quadot mutattak meg az érdeklődőknek – mondta érdeklődésünkre Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Mint részletezte, ezen a napon a tűzoltók bemutatják, hogyan telik egy napjuk, mit csinálnak szolgálatban, mi történik, ha riasztás van, illetve megmutatják a felszereléseiket, a tűzoltóautókat, eszközöket és védőruhákat is. 

Nagyon érdeklődőek a gyerekek mellett a szülők is, bízunk benne, sok kisfiú vagy épp apuka dönt úgy, hogy csatlakozik hozzánk

 – tette hozzá. 

Megtudtuk azt is, hogy minden tűzoltólaktanya külön tematikával készült a mai napra. A debreceni tűzoltók például gyűjtést kezdeményeztek egy négyéves helyi kisfiú, Micskó Benjámin számára, aki Duchenne-féle izomsorvadással küzd, s akit meg is hívtak most vasárnap a gyereknapi programra. A találkozást egy közös bemutatóval is kiegészítették a szervezők: Beni a tűzoltókkal közösen mentette meg anyukáját egy magas épületből.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában