Helyi közélet

2024.05.26. 16:26

Hajdúszoboszlón is felejthetetlen volt a gyereknap – fotókkal

Űrdongó, óriásbábok, buborékshow, arcfestés, Minizoo, ugrálóvár, megannyi program és koncert. Felsorolni is nehéz, mi minden várta a legkisebbeket gyereknapon a hajdúszoboszlói szabadidőparkban.

Kiss Dóra

A hajdúszoboszlói gyereknapon is volt ugrálóvár

Forrás: Tóth Imre

Május utolsó vasárnapjára színes, ingyenes programkavalkáddal kedveskedett az önkormányzat a fürdővárosi gyerekeknek.  Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata Csondor Kata Disney-koncertjével lepte meg a gyerekeket, akiket a műsor előtt Pajna Zoltán vármegyei elnök is köszöntött Czeglédi Gyula polgármester társaságában. A fürdőváros első embere a Haon-nak adott nyilatkozatában elsőként a gyereknap fontosságát hangsúlyozta. 

gyereknap, hajdúszoboszló
Czeglédi Gyula polgármester köszöntötte a megjelenteket a városi gyereknapon
Forrás: Tóth Imre

– Fontosnak tartom a nemzetközi gyermeknapnak az indíttatását is, Magyarországon már az 1900-as évek legelején is voltak gyermeknapok különböző kezdeményezésekre, az ENSZ pedig 1954-ben mondta ki, hogy minden ország tartson gyereknapot. Ez legyen alkalom a gyerekek életminőségének javítására, a velük való foglalkozásra. Nyilván a fejlett országokban ez a gyerekek szórakoztatásává alakult, de a világon sok olyan ország van, ahol az ellátásukról kell gondoskodni. Itt, Magyarországon, illetve nálunk, Hajdúszoboszlón egy nagyon kellemes ünneppé alakult át – szögezte le. Emlékeztetett, Hajdúszoboszlón a múlt héten pünkösdi parádé volt a repülőtéren, ahol szintén a kicsik voltak fókuszban, tegnap egy civil gyermeknap volt, most pedig a városi gyermeknap.

A gyereknap egy ünnep, de a hétköznapok is fontosak

Ez egy ünnep, most itt szórakoztatjuk a gyerekeket, de nekünk, városvezetőknek, a felnőttközegnek az is a dolgunk, hogy a gyermekeink a mindennapokban is jól érezzék magukat, megteremtsük nekik azt a környezetet, amiben a személyiségük, egyéniségük, tehetségük fejlődni tud, ez még a mai napnál is fontosabb. Az, hogy egy óvoda vagy egy iskola milyen infrastruktúrával rendelkezik, a pedagógusaink hogy vannak felkészülve, hogy vannak megbecsülve, ezek mind-mind hozzátartoznak ahhoz, hogy a gyermekeink optimálisan fejlődjenek

 – vallja Czeglédi Gyula, aki hangsúlyozta, a szoboszlói önkormányzat gondoskodik a gyerekekről, a fiatalokról, hiszen nekik is az az érdekük, hogy felnőttként is vágyjanak itt lakni, itt alapítsanak családot, és gazdagítsák Hajdúszoboszlót.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában