Közgyűlés

2024.02.16. 13:25

Zöld Kódex: a közgyűlés elé kerül Debrecen jövőjét meghatározó környezetvédelmi program

Debrecen új környezetvédelmi programja ötven intézkedésével egyrészt hozzájárul a város fenntartható jövőjéhez, másrészt alapdokumentumként szolgál az Európa Zöld Fővárosa cím elnyerésének. A Zöld Kódexe helyi tudásra épül, hiszen elkészítésében jelentős szerepet vállaltak a Debreceni Egyetem oktatói, professzorai és kutatói.

Bekecs Sándor

A szakma, a civil szféra és a hatóságok pozitívan értékelték Debrecen Zöld Kódexének céljait és intézkedéseit

Forrás: Napló-archív

Soron következő, február 22-én tartandó ülésén tárgyalja Debrecen közgyűlése a város új környezetvédelmi programját, valamint a képviselők döntenek egy szándéknyilatkozat meghozataláról azzal kapcsolatban, hogy a cívisváros 2025-ben megpályázza a 2027. évre szóló Európa Zöld Fővárosa Díjat.  

Mint arról korábban többször is beszámoltunk, a Debrecen Zöld Kódexeként ismert stratégiai dokumentum egységes szerkezetben foglalja össze mindazon elveket, intézkedéseket és programokat, amelyek megvalósítását 2019-ben kezdte el az önkormányzat az új környezetpolitikájának részeként. Kidolgozásában a város önkormányzata mellett a Debreceni Egyetem kutatói, a polgármesteri hivatal Zöldterületi Osztályának szakemberei, továbbá környezetvédelmi mérnökök, természetvédelmi mérnökök, ökológusok, biológusok, tájépítészmérnökök, közlekedésmérnökök, villamosmérnökök, építőmérnökök, közgazdászok, valamint a Future of Debrecen és a Zöld Munkacsoport tagjai vettek részt.

A Debreceni Egyetem tudásbázisán alapul a Zöld Kódex

Az együttműködés során a Debreceni Egyetem vállalta, hogy munkacsoportokon keresztül elkészíti a környezetvédelmi program egyes fejezeteit, a munkacsoportok által elkészített szakmai anyagokat lektorálja és megvizsgálja azok jogszabályi megfelelőségét, valamint a munkacsoportok munkáját szakmailag irányítja és a tudományos munka elvégzéséhez szükséges alapadatokat (azok összesítését) beszerzi, összeállítja és feldolgozza. Az önkormányzat és a Debreceni Városüzemeltető Kft. vállalták, hogy meghatározzák a Zöld Kódex elkészítésével járó legfontosabb feladatokat, a pontos műszaki tartalmat a témakörök kibontásának és egyes pontjainak megjelölésével, a szakmai elvárások megfogalmazásával.  

Az önkormányzat továbbá biztosította a környezetvédelmi program megalkotásának technikai feltételeit, emellett véleményezte és ellenőrizte annak az egyetem által elkészített részeit, fejezeteit, valamint tagokat delegált a munkacsoportokba. A Zöld Kódex megvalósítása céljából kialakítandó munkacsoportok működését összehangolta, a közös projekt időbeli előrehaladását koordinálta, felügyelte, valamint a felek közötti kooperációt irányította, emellett ellátta és elősegítette a környezetvédelmi program elkészítésével kapcsolatos külső és belső kommunikációs feladatokat.

A gazdasági növekedés fedezetül szolgál a Zöld Kódex intézkedéseinek

Debrecen Zöld Kódexébe foglalt intézkedések, programok két fő pillére a helyben lévő tudás hasznosítása és a természeti környezet megőrzése a következő generációk számára. A környezetvédelmi program intézkedéseinek fedezetét egyrészről uniós, illetve kormányzati támogatások, másrészről pedig a a város növekvő gazdasági teljesítménye által biztosított helyi költségvetési források adják.

A kódex feladata, hogy a város, a polgárok hosszú távú érdekeit és jövőbeni fejlődési céljait, valamint a globális felelősségből, a nemzetközi együttműködésekből, és az EU-tagságból adódó kötelezettségeket figyelembe véve meghatározza a város környezeti céljait és az elérésükhöz szükséges feladatokat és eszközöket. A környezetvédelmi program intézkedéseivel Debrecen aktívan hozzájárul az országos és a regionális szinten prioritásnak tekintett környezeti problémák megoldásához, egyben hatékony eszköz az adott település által a legfontosabbnak tekintett helyi környezeti kihívások kezelésére.  

Az ötven intézkedés között szerepel egyebek mellett a Civaqua-program folytatása, a Környezeti Ellenőrző Rendszer kialakítása, újabb 10 ezer fa ültetése, véderdősítések és egyéb fásítási programok; több közösségi és szemléletformálási kezdeményezés, valamint a panelprogram és az Európa Zöld Fővárosa cím elnyerése.

Így lehet Debrecen Európa Zöld Fővárosa

A Zöld Kódex célja egyrészről, hogy Debrecen gazdasága a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontok teljeskörű biztosítása mellett fejlődjön, védje a debreceniek és környékbeliek egészségét. Másrészről a környezetvédelmi programban megfogalmazott intézkedések folyamatos megvalósítása alapot ad arra, hogy a cívisváros önkormányzata 2025-ben megpályázhassa a 2027. évre szóló Európa Zöld Fővárosa díjat.

Az Európai Bizottság 2008-ban hozta létre az Európa Zöld Fővárosa díjat. A díjazás célja a zöld és fenntartható városok példamutató megoldásainak népszerűsítése, és más városok hasonló kezdeményezésekre való ösztönzése.  

A Zöld Kódex elkészítése során a tematikus munkacsoportok szakembereinek, a Zöld Munkacsoport és a Future of Debrecen Egyesület javaslatára fogalmazódott meg célként, hogy olyan koncepcionális és szakmai elvek mentén készüljön el a környezetvédelmi program, amely alkalmas arra, hogy a benne foglalt intézkedésekkel és célkitűzésekkel megfeleljen az európai zöld-díj elnyerésére. A pályázati folyamatban a levegőminőség, a vízminőség, a biológiai sokféleség, a hulladékkezelés, a zajártalom éghajlatváltozások hatásainak csökkentése és az azokhoz való alkalmazkodás környezeti mutatóit értékelik a bírák.

A február 22-i ülésen többek között ezeket is tárgyalja a képviselő-testület: 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában