Biztonság és esztétikum

2022.09.22. 14:27

Új sétány épül Debrecenben

Már javában zajlik a munka a Karinthy Frigyes és a Tankó Béla utca kereszteződésénél.

Forrás: Kiss Annamarie

A területen járdát alakítanak ki, a fejlesztés részleteiről csütörtökön a helyszínen Katona Erzsébet önkormányzati képviselő számolt be.

Mint elmondta, a beruházás önkormányzati forrásból, összesen 18,5 millió forintért valósul meg, ebből az összegből két méter széles, 220 méter hosszú járdaszakaszt építenek meg. A terület zöld környezetében az új járda így egy sétányt idéző képpel szolgál majd.

Forrás: Kiss Annamarie

A képviselő kitért arra is, hogy a környéken élők már régóta várták ezt a beruházást, hiszen a városrészben eddig járda hiányában az úttesten közlekedtek a gyalogosok.

– Balesetvédelmi szempontból nagyon fontos volt számunkra, hogy egy járdaszakaszt kialakítsunk. A mindennapjainkban tapaszthatjuk, hogy nagyon sok a gyorshajtó, a figyelmetlenül haladó, emiatt fontosnak tartjuk a közlekedési feltételek javítását, a gyalogosok biztonságának növelését – emelte ki az önkormányzati képviselő. Néhány számadattal is szolgált a fejlesztés jelentőségét hangsúlyozva. Elmondta, hogy 2022-es adatok szerint a lakott területen belül zebrán elütött gyalogosok aránya az elmúlt öt évben 41 százalékról 44 százalékra nőtt; 10 ezernél több embert gázoltak el hazánk közútjain, 4335 esetben pedig kijelölt gyalogátkelőhelyen.

Forrás: Kiss Annamarie

Rámutatott arra is, hogy az elmúlt időszakban több közlekedési beruházás valósult meg ebben a körzetben. Többek között áthangolták a Böszörményi út és az Akadémia utca kereszteződésének lámpás csomópontját; elkészült a Domokos Márton-elkerülőút; és nagyfelületű aszfaltozást végeztek a Vezér utca jelentős szakaszán. A jövőben pedig a Csigekert utca, Balmazújvárosi út és Szabó Lőrinc utca kereszteződésében épülhet csomópont.

Forrás: Kiss Annamarie

A járdafejlesztés munkálatait a tervek szerint három hét alatt fejezik be.

BBI

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában