családbarát kezdeményezés

2021.11.22. 18:52

Babafákkal és tortával ünnepelték az újszülötteket Tiszacsegén

Több családtámogatás is elérhető a helyi lakosoknak.

Fotó: Tiszacsege Város Önkormányzata

Számos településen hagyománnyá vált, hogy az önkormányzat babacsomaggal vagy egyéb módon támogatja azokat a családokat, ahol kisgyermek született, vagy valamilyen jelképes módon meg is emlékeznek ezen eseményről. Ehhez a hagyományhoz csatlakozott a napokban Tiszacsege.

Szerettünk volna egy ilyen programot elindítani, az újszülöttek Tiszacsegéhez való kötődését erősíteni. Ha el is mennek később a városból, legyen egy emlékük arról, hogy itt születtek

– fogalmazott Szeli Zoltán polgármester. Hozzátette, összesen 11 család igényelte elsőként ezt a jelképes ajándékot, akik számára november 19-én tartottak egy ünnepélyes faültetést.

Fotó: Tiszacsege Város Önkormányzata

– A műfüves pályánk melletti zöld területen, a játszótér szomszédságában ültettük el a fákat, amihez járt egy tűzzománc tábla, rajta az újszülött nevével és születési évével – mondta a településvezető. A résztvevő családok ezenkívül kaptak egy kis születésnapi tortát, illetve egy emléklapot is, melyen egy GPS-koordináta jelöli az elültetett fa helyét. – Bízunk abban, hogy évről évre gyarapodni fog lakosságunk, és vele együtt az új kis jövevények tiszteletére ültetett fák is, melyek nemcsak szimbólumok, hanem környezetünk egészségének megőrzői és ékességei – fogalmazott.

Szeli Zoltán hangsúlyozta, hogy nem ez az első családbarát kezdeményezése az önkormányzatnak.

A helyi újszülöttek részére igényelhető babacsomag is, amelyet az önkormányzat munkatársai juttatnak el a családokhoz.

– Ebben az évben döntöttünk arról is, hogy 300 ezer forinttal támogatjuk a helyieket első lakásuk megvásárlásában. Eddig heten pályáztak erre a kedvezményre sikeresen – emelte ki. Hozzátette, a településen enyhe növekedés tapasztalható a gyermekvállaló családok számában, amely véleménye szerint nagyban köszönhető a kormány családvédelmi intézkedéseinek, melyet szeretnének erősíteni a helyi programjaikkal is.

Bekecs Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában