fotókkal

2021.06.19. 12:57

Teljesen megújult a Leány utcai gyülekezeti központ

A tervek szerint aktív közösségi élet folyik majd a Debrecen óvárosi részén fekvő épületben.

Fotós: KISS ANNAMARIE HAON

Kívül-belül megújult a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Leány utcai Gyülekezeti Központja, melyet ünnepélyes keretek között, az immár hagyománnyá váló egyháztáji vásárral egybekötve adtak át szombaton.

– A gyülekezeti központnak erőműnek kell lennie. Olyan erőműnek, ahol a lelkünk gyengeségei gyógyulnak, és ahol meg tudjuk mutatni, hogy hétfőtől szombatig is él az egyház, nem csak vasárnap, az istentisztelet idején – fogalmazott köszöntőjében dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, megemlékezve arról is, hogy éppen 30 évvel ezelőtt kezdte meg egyre szerteágazóbb gyülekezetépítő munkáját a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség.

„A kereszténység egy életforma, amelynek a szabadidőnkben, a munkánkban és családi életünkben is meg kell mutatkoznia. Ezért is szeretnénk, ha felszabadult, kötetlen találkozások színtere lehetne majd a most átadott központ, ezáltal segítene megerősíteni az oda betérők lelki állóképességét”

– mondta, megígérve, hogy az épület tárt kapukkal fogja várni a lelki eledelre vágyókat.

Szintén a közösség fontosságát hangsúlyozta beszédében dr. Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár: ahogyan már a Teremtés Könyvében is olvashattuk Ádám történetét, az ember társas lény. Ha egyedül vagyunk, embertelenül nehéz feladat visszajönni a mélységből a felszínre. Azonban ha van egy közösségünk, minden lényegesen könnyebbé válik, ezért is fontos az összefogás – buzdította a jelenlévőket. – A kormány próbál minden segítséget megadni az egyházi közösségeknek, mert stratégiai partnerként tekintünk rájuk – tette hozzá.

Népszerű volt az épület

Bár sokan próbálták megszerezni az épületet, a református gyülekezet nem engedett a csábításnak, és kitartottak amellett, hogy itt egy közösségi házat hozzanak létre – méltatta a közösség munkáját Kósa Lajos országgyűlési képviselő, aki több szálon is kötődik az épülethez, ugyanis azt még az ő polgármesteri szolgálatának idején vette át a református gyülekezet.

„Nem szorulhatunk ki saját szimbolikus tereinkből! A református egyház évszázadok óta Debrecen város szívében van otthon, reményeink szerint ez így is marad a továbbiakban”

– hangsúlyozta.

Hónapok óta követte az épület átalakulását dr. Puskás István, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere. – A felújítás befejezése nemcsak a gyülekezet, hanem egész Debrecen számára öröm, hiszen az óváros egyik karakteres épületéről van szó. Egy olyan része ez a városnak, amely a múltunkat őrzi, de fontos, hogy a jelennek is része legyen, ezáltal a jövő nemzedékének is megmutathassuk majd ezt a megmaradt szegletet a régi Debrecenből. Ennek az épületnek a megújulása üzenet mindenki számára, hogy ilyen gondossággal kell őriznünk a városunkat és azt az életformát és örökséget is, amelyet elődeinktől kaptunk – fogalmazott beszédében.

Mindent felújítottak

Az átadott épület kívül-belül nagy átalakuláson esett át a több mint 100 millió forintos felújítás alatt.

Fotó: Kiss Annamarie

– A járványhelyzet és a korlátozások ideje alatt indítottuk el ezt a beruházást abban a reményben, hogy lesz egyszer újranyitás, és lesznek újra közösségi alkalmak. Most pedig végre itt lehetünk együtt, örvendező szívvel, hálát adva – fejezte ki örömét Oláh István, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség elnök-lelkipásztora. Mint elmondta,

az ötszáz négyzetméteres épületben kicserélték az ablakokat, klímát építettek be, megújult az elektromos hálózat és a mellékhelyiségek, teljesen új konyhát alakítottak ki, valamit kívül-belül lefestették.

– Új csoportszobákat és irodákat is kialakítottunk, hogy egyszerre több alkalmat is lehessen itt tartani, hiszen az a cél, hogy gyülekezetünk minél több ember számára biztosítsa a közösség megélését – emelte ki. Hozzátette, felújítottak két lelkészlakást és egy raktárhelyiséget, illetve az épület 300 négyzetméteres udvara is új burkolatot kapott a beruházásban.

DKE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában