égi vándorok

2019.06.26. 07:00

Megyénkben még él a galambászás kultusza

Bizonyára a legtöbben már hallottak a galambtenyésztésről, hiszen megyénkben is többen tartottak háznál galambokat, ritkának számító egyedeket.

Fotós: Kiss Annamarie

Ettől függetlenül kevés információnk van a tartásról; tudjuk, hogy létezik, sokaknak a kedvenc állatai közé is tartozik az égi vándor, azonban nem ismerjük fejlődésüket, sajátosságaikat. Éppen ezért dr. Posta Jánost, a Balmazújvárosi Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületének elnökét kérdeztük a galambtartásról, valamint arról, hogy napjainkban mennyien foglalkozhatnak még ezzel a tevékenységgel.

Kiállítások, versenyek

Posta János szinte belenőtt a galambászásba, gyermekkorának volt a része, ha nem a legnagyobb fejezete. Édesapjától tanulta az alapokat, s ezek az idő elteltével nem koptak, csak megerősödtek, megsokszorozódtak. A megyében, többek között Balmazújvárosban is sokan foglalkoznak galambokkal, kiállításokat, illetve versenyeket is szerveznek.

Fotó: Kiss Annamarie

Akadnak ismert, illetve kevésbé ismert fajták, amelyek tollruházatuk miatt díszes neveket kaptak. – Több száz fajta ismert Európában; nagyon változatos fajtákra kell itt gondolni, sokféle színük és rajzolatuk van a csőrösöknek. Magyarországnak negyvennél is több elfogadott galambfajtája ismert.

A fajta névválasztásánál figyelembe vesszük a kitenyésztési helyet, valamint ha van jellemző színe vagy rajzolata, esetleg tollalakulása, akkor az is megjelenhet a nevében – kezdte az elnök. Kiskunfélegyházi keringői vannak nagyobb egyedszámban, de az elmúlt 30 évben elég sok más fajtát is meg lehetett nála találni. Jelenleg a kiskunfélegyházi keringő mellett angol apácakeringők, valamint a kiskunfélegyházi simafejű keringő is helyet kap a galambházában.

Gondoskodás

A szakember elmondta, a galambok ugyanolyan állatok, mint a többi, ezért ha valaki azon gondolkodik, hogy szeretne otthon tenyészteni galambokat, akkor bizony az év minden egyes napján szánni kell rájuk időt. – Az állattartást komolyan kell venni, hiszen az egyedeket itatnunk, etetnünk kell, arról nem is beszélve, hogy mindezt napi rendszerességgel. Egy biztos, a gondoskodásra megtanít. Az állat egészségéről sem szabad megfeledkeznünk, azok a hőinga­dozások, amelyek az utóbbi évre jellemzőek, megterhelik a galambok immunrendszerét, ezért figyelnünk kell az apróbb részletekre is – fűzte hozzá.

Díszgalambtenyésztés

Posta János végül elmondta, Balmazújvárosra és az Alföldre is ki lehet jelenteni, hogy igen nagy kultusza van a galambtenyésztésnek. A megyében még mindig több egyesület rendszeresen szervez kiállításokat, bemutatókat. – Jellemzően minden városnak van egyesülete, amelyek máig aktívak a galambtartás terén. Környékünkre inkább a kiállítás a jellemző, ahol a díszgalambokat bemutathatjuk, megismertethetjük. De persze akadnak olyanok is, akik teljesítményük (röpteljesítmény) miatt tartják a kedvenceiket. Viszont térségünkben nem ez a jellemző, nálunk a díszgalambtenyésztés áll az első helyen.

Az árukat illetőleg nehéz konkrétumot mondani. A néhány száz forinttól akár az ezer euróért vásárolt állatról is hallani. Leginkább az a meghatározó, hogy mennyire keresik az adott fajtát, ritkának számít-e, milyen a színváltozata; azt lehet mondani, hogy a határ a csillagos ég – hangsúlyozta végül.

A szépség belülről fakad

Dr. Posta János úgy véli, az elektronikai eszközökkel uralt világban nagyon nehéz megtalálni az állatok élőhelyét, ahol gondoskodó gazdára találhatnak. Felgyorsult világban élünk, amelyben minden a technikai vívmányok körül mozog, ezért feladja a leckét, hogy a kisállatok iránt érdeklődő lelkes ifjakra találjunk. – Akiknél egyébként is foglalkoznak a családban valamilyen szinten az állattartással, azok nyitottabbak a galambtenyésztés iránt is. Nyilvánvalóan fogékonyabbak azok a fiatalok, akiket a szülő megtanít az állatszeretetre, tehát itt sem elhanyagolandó a nevelés kérdésének fontossága – ismertette.

Genetikai törvényszerűségek

Továbbá megtudhattuk azt is, hogy a galambtartás ugyanúgy nevel, mint bármilyen más állattartás. Gondoskodni kell az egyedről, és itt nem csak arra kell gondolnunk, hogy a küllemére ügyeljünk, hasonlóan igaz rájuk is, hogy a külső szépség belülről fakad. – Akik nemcsak kedvtelésből tartanak otthon kisállatokat, hanem versenyekre is eljutnak velük, azoknál a fiataloknál bizonyára kialakul a versenyzés iránti szeretet. Aki ismeri a versenyzés világát, az tisztában van vele, hogy veszíteni is tudni kell, a jövőben pedig szükséges arra törekedni, hogy sikeresebb eredményt érjen el – fűzte hozzá.

A szakember végül felhívta a figyelmet, hogy aki galambtenyésztésben gondolkodik, annak már az egyedek párosításakor ügyelnie kell a részletekre. – Egy tapasztalt galambász többé-kevésbé ismeri a genetikai törvényszerűségeket, ezért próbál olyan párosításokat létrehozni, amelyekből várhatóan olyan fiókák születnek, amelyek az elképzelt ideálhoz közelebb állnak minden tekintetben. A tartástechnológiában szintén biztosítani kell azt, ami az állat szükséglete, s a takarmányozásra is ügyelni kell. Ha gondosan figyelünk a folyamatokra, akkor várhatóan egészséges fiókák fognak kikelni a tojásokból – mondta.

Nagy Emese

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában