Helyi közélet

2016.01.06. 13:10

Hideggel és hóval is dacolnak a szabadban

Debrecen - A hajléktalanok ellátását végző Refomix Kft. munkatársai a biztos fedél nélküliekre is odafigyelnek.

Debrecen - A hajléktalanok ellátását végző Refomix Kft. munkatársai a biztos fedél nélküliekre is odafigyelnek.

Bár a hét elején az idei télen eddig ritkaságszámba menő hideg időjárás félnapos havazással is párosult, ez a hajléktalanok helyzetén alapvetően nem változtatott a városban – tudtuk meg az ellátásukat végző Refomix Kft. ügyvezetőjétől, Szemerédy Zsolttól. A Hajdú-bihari Naplónak elmondta, ez annak is köszönhető, hogy már november elejétől kríziskészültségben dolgoznak, azaz az utcai gondozószolgálatuk négytagú csapata rendszeresen felkeresi a hajlék nélküli emberek ismert „búvóhelyeit”, ahová meleg teát, élelmet visznek nekik. A tél beálltával a városban élő több száz hajléktalanból 320-an fedél alá vonultak, ám mintegy százan semmilyen körülmények között nem hajlandók a menedékhelyekre behúzódni, de az ellátásukról nekik is gondoskodnak.

Életmentés és ártalomcsökkentés

E két kulcsszó szerint tevékenykednek – mondta el Szemerédy Zsolt, akit arról kérdeztünk, hogy mennyire befolyásolja a havazás a hajléktalanok életvitelét. A szakember szerint jelenleg a legfontosabb feladatuk, hogy minél több, utcán, köztéren élő embert fedél alá tudjanak vinni. A városban hat hajléktalanokat ellátó intézményt működtetnek, melyekben 320 embert tudnak elhelyezni, s most ezek teltházzal üzemelnek. Ettől függetlenül, amennyiben valaki még fedél alá akar húzódni, tudnak neki helyet szorítani. Ezt nem csak érintett kezdeményezheti, ugyanis a 06-30-206-1377-es telefonszámon is be lehet hozzájuk jelenteni ilyen igényt, illetve ezen lehet jelezni, ha valaki ellátásra szoruló hajléktalanon akar segíteni.

Vannak akik a feléjük nyújtott kezet csak a szabadban, főleg a Nagyerdőn megépített kuckójukban hajlandók elfogadni, nekik teát, szendvicset, meleg takarót visznek, akárcsak a város más pontjain, lépcsőházakban, romos épületekben meghúzódóknak. A menedékhelyeken pedig rehabilitáció, integráció folyik, amivel a hajléktalanokat vissza akarják vezetni a normális életvitelhez.

HBN-ÉP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában