Helyi közélet

2008.10.22. 14:53

Ünnepi rend a Debreceni Köztemetőben

<p>Debrecen - A megszokottól két órával tovább lehet majd látogatni a Debreceni Köztemetőt a Halottak Napján. Október 31-én, november 1-jén, valamint 2-án is reggel héttől este nyolcig lesz nyitva a terület.</p>

A megszokottól két órával tovább lehet majd látogatni a Debreceni Köztemetőt a Halottak Napján.

Október 31-én, november 1-jén, valamint 2-án is reggel héttől este nyolcig lesz nyitva a terület, október 29-én, 30-án és november 3-án pedig este hétkor lesz kapuzárás.

Az ünnepnapon – ami idén szombatra esik – kizárólag a temető működésével összefüggő gépjárműforgalom hajthat majd be a területre, azonban egy héttel előtte, azaz október 25-én a szombati gépkocsi behajtási tilalmat feloldják.

Az ünnep napján a PIREHAB Mozgáskorlátozottak Kisvállalata által üzemeltetett kisbuszok térkép szerinti útvonalon történő közlekedése nyújt majd segítséget a rászorulóknak a sírok megközelítéséhez.

Gyalogosan az I., II. és III. számú kapukon lehet majd bejutni a temetőbe, autóval azonban csak az I. számú bejáraton. November 1-jén délután három órától a Református Egyház Istentisztelete tekinthető meg a 2. számú ravatalozó előtti területen, fél négytől a Csokonai Színház művészeinek emlékműsora kezdődik, négytől pedig a Római Katolikus Egyház halottairól emlékeznek meg.

Ezek is érdekelhetik