Helyi közélet

2008.03.05. 11:27

Brutális áramszámla jöhet a cégekhez

<p>Debrecen-Az árampiac teljeskörű megnyitásából a közepes energiaigényű vállalkozások egyelőre annyit éreznek majd, hogy az új áramszámlájuk - amit megyénkben március közepétől küld ki az E.ON - összege drasztikus emelkedést mutat.</p>

A kamara információi szerint az ország más részein, ahol már kézbesítették a számlákat, a drágulás mértéke 30 és 50 százalék között mozog a nem védett körben.

A lakossági ügyfeleknél és a legkisebb (háromszor 50 amper teljesítmény alatti mérőórával rendelkező) kisvállalkozásoknál marad a hatósági árszabályozás, a nagyfogyasztókkal egyéni alkuk során dől el a tarifa, a közepes energiaigényű cégek azonban bajban vannak.

Az E.ON közölte, hogy a fél gigawatt/óra alatti felhasználók esetében 18,5 százalékos, az a feletti cégeknél pedig átlagosan 25 százalékos volt a díjkorrekció.

A megyei kereskedelmi és iparkamara már jelezte a veszélyt az érintett tárcáknak, hiszen a mintegy 35 ezer hajdú-bihari vállalkozás többsége is érintett a drasztikus mértékű áremelkedésben.

  • Jelentősen drágulhat az áram
  • Újra drágul az üzemanyag
  • Ez is drágul, az is drágul
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában