2023.09.19. 15:09
Nem bírta a pokoli kínt, elájult a fájdalomtól a hencidai rém áldozata
Szakértőket hallgatott meg a bíróság a brutális kemecsei szemkinyomásos támadás ügyében. A keddi ülésen arról is beszéltek, hogy Gabriellát hét rendbeli erőhatás érte, egy esetleges fertőzésbe pedig akár bele is halhatott volna a fiatal nő.

A kemecsei támadás áldozata, Lakatos Gabriella
Forrás: BorsOnline
Szakértőket hallgatott meg kedden a Nyíregyházi Törvényszék a brutális kemecsei támadás ügyében, az ülésről a Szon.hu közölt részleteket. Mint írták, a bíróság dr. Bartha Andrea vezette tanácsa dr. Kristóf István igazságügyi orvosszakértőnek tett fel kérdéseket, hogy kiderüljön: az, hogy a hencidai Gy. Attila a nyakánál fogva felemelte és 25 méteren keresztül vonszolta, illetve hogy befogta a száját és az orrát, okozhatták volna-e a fiatal édesanya halálát.
Elájult a fájdalomtól
A portál felidézte, hogy a vádlott és a sértett 2020-ban ismerkedtek meg egymással, ám a kapcsolatuk nem volt kiegyensúlyozott: többször is szakítottak. A nőt tavaly február 5-én azért kereste fel Kemecsén Gy. Attila, mert szeretett volna kibékülni vele. A vádirat szerint kihívta az udvarra, ám összeszólalkoztak, a férfi pedig egy üres telekre vonszolta. Lerántotta a földre, és fojtogatni kezdte. Gabriella védekezett: többször is a férfi ujjába harapott és segítségért kiabált,
ezután Gy. Attila rendkívül nagy erővel, puszta kézzel, az ujjaival kinyomta mindkét szemgolyóját a szemgödörből. Az egyik szemgolyójával együtt a szemideget is kitépte, a fájdalomtól a nő elájult.
Gy. Attila azt hitte, hogy Gabriella meghalt, ezért, illetve azért, mert a kiabálást meghalló szomszédok megjelentek, elmenekült. Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, a rendőrség pedig néhány napon belül elfogta.
A kisgyermekes édesanya életét az mentette meg, hogy rövid időn belül megtalálták és kórházba vitték, de mindkét szemére megvakult.
Dr. Halász Ágnes ügyész a februári előkészítő ülésen azt kérte, hogy a többszörös erőszakos visszaeső férfit a bíróság ítélje tényleges életfogytiglani fegyházra. Akkor a bíró, dr. Bartha Andrea kérdésére a vádlott azt mondta, „részben bűnös”. A testi sértést elismerte, de azt nem, hogy meg akarta ölni Gabriellát.
Sérülések testszerte
A keddi tárgyaláson dr. Bartha Andrea megmutatta a helyszíni szemlén készült képeket, a szakértő pedig elmondta:
legalább hét rendbeli erőbehatás érte a fiatal nőt, akinek az állán, az arcán, a nyakán, a térdén és a combján zúzódások, karcolások, hámfosztások keletkeztek. Ezek egy része körömtől, másik része kis és közepes erejű erőbehatásoktól keletkezett.
Gabriella a vallomásában azt mondta, volt szerelme jobb kézzel megragadta a nyakát, és úgy vonszolta, hogy felemelte, később nagy erővel fojtogatta, majd a tenyerét a szájára és az orrára tapasztotta – a bíró, majd az ügyész, illetve a kirendelt védő, dr. Orosz László is azt szerette volna megtudni, hogy melyek azok a sérülések, amelyek ezeknek megfeleltethetők. Dr. Kristóf István azt mondta, az áll alatti zúzódás arra utal, hogy a nő nyakát egy kézzel ragadta meg a vádlott, és a nőnek több olyan sérülése is volt, ami eredhet vonszolásból.
Gabriella bele is halhatott volna a szemkinyomásba
Ha a férfi mind a két kezével nagy erővel és tartósan szorította volna a sértett nyakát, és azzal elzárta volna a nyaki ereket, az vezethetett volna agybénuláshoz, és az oxigénhiány miatt halálhoz, de a sérülések alapján azt feltételezem, hogy a nyakat ért erőbehatás nem volt sem tartós, sem nagy erejű. De ha a nő a vonszolás közben nem védekezett volna, annak súlyosabb következményei lettek volna
– tette hozzá a szakértő. Elmondta: az eszméletvesztést okozhatta a nagy fájdalom, de a bolygóidegek ingerlése is.
Gabriella korábban azt mondta, hogy amikor magához tért, borzasztóan fájt a tarkója – a szakértő úgy vélte, ezt okozhatta egy tompa behatás, így akár az is, hogy beütötte a fejét.
A vádirat szerint Gy. Attila a tenyerével befogta a nő orrát és száját – dr. Halász Ágnes arra is kíváncsi volt, hogy ez a cselekmény alkalmas-e halál okozására. A szakértő igennel felelt, és azt is elmondta, hogy ellátatlanság esetén, azaz ha a sértett nem került volna rövid idő alatt kórházba, a szem kinyomása közvetett életveszélyt idézhetett volna elő, hiszen fertőzés lépett volna fel.
Az eljárás csütörtökön tanúk meghallgatásával folytatódik.