Világgazdasági fórum

2024.01.23. 12:11

Pénzt termelhetnek a tulajdonosaiknak jövő elektromos járművei a CATL alapító-elnöke szerint

Egy új technológia például annak a feltételét teremti meg, hogy az elektromos járművek akkumulátorai elosztott, mobil energiatároló egységként működjenek.

Haon.hu

Dr. Robin Zeng, a CATL alapítója és elnöke a Világgazdasági Fórumon

Forrás: CATL

– Technológiai áttörést sikerült elérni a gépjármű-akkumulátorok fejlesztése területén, ami az elkövetkező években világszerte felgyorsítja az elektromos járművek terjedését.

A teljes gépjárműipar fenntarthatóvá alakításában kulcsszerepet játszik az elektromos járművek elterjedése, amelyhez technológiai innovációra, fenntartható és felelős ellátási láncokra, valamint valamennyi érdekelt fél összehangolt erőfeszítésére van szükség

– mondta Dr. Robin Zeng, a CATL alapítója és elnök-vezérigazgatója a január 15–19. között 54. alkalommal tartott Világgazdasági Fórumon. Amint arról a Debrecenben is gyárat építő cég közleményében beszámolt, a CATL alapítója a nemzetközi csúcstalálkozó „Elektromos járművekre való átállás: Maraton vagy sprint?” című panelbeszélgetésén vett részt. Dr. Zeng szerint a zöld energiára való átállásban elengedhetetlen az akkumulátortechnológia innovációja. Ennek megfelelően a CATL nagy hangsúlyt helyez a folyamatos fejlesztésre, illetve továbbra is arra összpontosít, hogy minél nagyobb hatótávolságú elektromos meghajtási lehetőséget biztosítson a vásárlók számára. 

A vállalat közelmúltban bevezetett kondenzált akkumulátorai 500 Wh/kg energiasűrűséggel rendelkeznek, ami 70-80 százalékos növekedést jelent az eddig elérhető NCM (lítium, nikkel, kobalt, mangán) akkumulátorokhoz képest. A kondenzált akkumulátorokat elsősorban a légi közlekedéshez szánják, de a jövőben gépjárművekben is használhatják ezt a technológiát, hiszen a gyártás volumenének növelésével csökkenthetők az előállítási költségek.

Már a legújabb fejlesztésen dolgoznak

Az akkumulátor-fejlesztés technológiai áttörései megalapozzák az üzleti modell innovációját is, ami hozzájárul az elektromos járművek fenntartható elterjedéséhez többféle alkalmazási területen. A V2G (Vehicle to Grid) fejlesztés például annak a feltételét teremti meg, hogy az elektromos járművek akkumulátorai elosztott, mobil energiatároló egységként működjenek. Az elektromos autók tulajdonosai számára ez lehetővé teszi, hogy akkumulátoraikat a csúcsidőn kívüli órákban feltöltve, majd csúcsidőben a villamos energia hálózatba kapcsolva értékesítsék a megtermelt áramot, így bevételt termeljenek.

– A jövőben amikor nem vezetjük az autónkat, az pénzt fog termelni. Ennek megvalósításához azonban hosszabb élettartamú akkumulátorokra lesz szükség. Ezért a CATL jelenleg már a 18 000 ciklusos élettartamú akkumulátortechnológia fejlesztésén dolgozik – mondta Dr. Zeng.

Ahhoz, hogy minél többen áttérjenek az elektromos közlekedésre, elengedhetetlen a fenntartható ellátási lánc is. A CATL 2023 áprilisában jelentette be, hogy 2025-re az összes akkumulátorgyártó üzemében, 2035-re pedig a teljes ellátási láncában megvalósítja a szén-dioxid-semlegességet. Ezért a beszállítók kiválasztásánál a vállalat kiemelt szempontként tekint azok földrajzi elhelyezkedésére és arra, hogy használnak-e működésükhöz zöld energiát.

Minden résztvevő erőfeszítésére szükség van

A CATL az ellátási lánc integritását is kritikus fontosságúnak tartja az elektromos közlekedésre történő, a természet és az emberek érdekeit is szem előtt tartó átállásban. 

Ehhez járul hozzá a Global Battery Alliance által, a tavalyi davosi találkozón bemutatott akkumulátor-útlevél program, melynek révén az emberek egy QR-kód egyszerű beolvasásával nyomon követhetik az akkumulátorok teljes életciklusának adatait. 

Az akkumulátor-útlevél az egész ellátási láncot átláthatóan bemutató eszköz, amely hatékonyan segítheti az akkumulátorok újra-hasznosítását, a határokon átnyúló kereskedelmet és az akkumulátorok körforgását, tovább segítve ezzel az elektromos autózás elterjedését is világszerte.

Dr. Zeng szerint a sikeres átmenethez a társadalom minden részének erőfeszítéseire szükség van, a kormányzati vezetőktől kezdve a vállalkozásokon át a civil szervezetekig, beleértve a fogyasztókat is. A kormányok sokat tehetnek annak érdekében, hogy az akkumulátorok újrafeldolgozását a kis műhelyek helyett olyan képzett technológiai vállalatok biztosítsák, amelyek azt biztonságosan és a fenntarthatósági szempontok maximális figyelembevételével végzik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában