Akkumulátorgyár

2023.09.20. 12:06

Fontos munkákat nyert el egy magyar cég a debreceni CATL-beruházásban

A munkálatok már meg is kezdődtek a központi gyártócsarnok területén.

Haon.hu

Forrás: illusztráció / Shutterstock

A West Hungária Bau Kft. kivitelezi a CATL debreceni üzemében a központi gyártócsarnok egyik felének (PC Package 2), valamint az ahhoz tartozó kiegészítő épületnek a szerkezetépítését, derül ki az építőipari cég magyarepitok.hu-hoz eljuttatott tájékoztatásából.

A közleményből az is kiderül, hogy a Déli Ipari Parkban megvalósuló óriásberuházásban a WHB összesen 110 ezer négyzetméternyi csarnokterület szerkezetépítését végzi el.

Elvégzik a monolit vasbeton fejtömbök földmunkáit, a monolit fejtömbök építését, az előregyártott vasbeton elemek elhelyezését, valamint a merevítő acélszerkezet szerelését is. A munkálatokat már el is kezdték a gyártócsarnok területén.

„A WHB részvétele a CATL debreceni beruházásában ösztönző példa lehet más magyar vállalatok számára is, hogy vállalkozzanak hasonló méretű és jelentőségű projektekre, és erősítsék Magyarország pozícióját az iparágban” – szögezte le egyebek mellett tájékoztatásában a cég. Hozzátették azt is, hogy a WHB-nak lehetősége van új technológiákat alkalmazni az építés során, és olyan megoldásokat találni, amelyek csökkentik az ökológiai lábnyomot.

A száz százalékban magyar tulajdonú WHB székhelye egyébként Biatorbágyon található, ezenkívül Győrben és Budapesten is rendelkeznek fiókteleppel, illetve Pakson telephellyel. Referenciáik között számos olyan, a budapesti városképet meghatározó épület és nagy léptékű vidéki fejlesztés található, melyek sorra gyűjtötték be a rangos szakmai elismeréseket.

Mint ismert, a kínai cég a valaha volt legnagyobb magyarországi beruházást hajtja végre Debrecenben, a 3000 milliárdos projekttel 9000 új munkahelyet hoznak létre a vármegyeszékhelyen. Az üzem teljesítménye 100 gigawattóra lesz, amikor teljesen elkészül.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában