Riport

2022.01.31. 18:54

Debrecenben is felkészültek a keddtől éles árstopra

Több alapélelmiszer is olcsóbb keddtől, de továbbra sem mindegy, hogy hol vásárolunk.

Forrás: Kiss Annamarie

Keddtől életbe lép az élelmiszerárstop, ami a kormányzati rendelet szerint hét termék árát rögzíti a tavaly október 15-i áron. A Napló hétfő délelőtt több élelmiszerüzletbe is ellátogatott, hogy utánajárjon, hogyan készülnek és milyen forgalmat remélnek a debreceni kereskedők. Megtudtuk azt is, hogy a pandémia idején divattá vált liszt- és olajfelhalmozás után megint megtelhetnek a kamrák, mivel a rendelet csak május elsejéig szavatolja az alacsonyabb árakat. A vásárlók közül néhányan az árstopon kívüli húsfajták drágulását vetítik elő, míg mások a fagyasztóládájuk feltöltésére készülnek.

Forrás: Kiss Annamarie

A Központi Statisztikai Hivatal már hétfő délután közzétette az árstoppal érintett hét alapvető élelmiszer tavaly októberi átlagárát,

ezek szerint a kristálycukor fogyasztói ára kilogrammonként 261 forint, a finomliszté 203 forint, a sertéscombé 1420 forint, a csirkemellfiléé 1600, a farháté 293, a napraforgó-étolajé literenként 713, a 2,8 százalékos UHT tartós tejé pedig 268 forint.

Érdemes igyekezni a régi vagy a rögzített árak mihamarabbi feltüntetésével, mert ha a hatóság jogsértést tapasztal, 50 ezertől 3 millió forintig szabhat ki büntetést.

 

Nem lehet drágább

 

Se több, se kevesebb vevővel nem számolnak keddtől a Kossuth utca elején nagy forgalommal működő hentesüzletben. Erről Szuhnai Miklós üzletvezető beszélt a hentespult mögött a Napló délelőtti ottjártakor. Szerinte az árstop nemigen befolyásolja majd a forgalmat, mert az áraik a sertés- és a csirkehúst illetően egyaránt minimálisan változnak. 

A csirkemellnél lesz csak szabad szemmel is jól látható különbség az árcédulákon, a múlt héten kétezer, keddtől ezerhatszáz forint lesz kilója

– tette hozzá. A kiskereskedők Miklóshoz hasonlóan a február elsejétől életbe lépő élelmiszerárstop miatt már hétfőn az októberi árak visszakeresésén, illetve a rendeletre emlékeztető tábla beszerzésén munkálkodtak, ez utóbbit ugyanis minden üzlet bejáratán el kell majd helyezni, ahol az érintett árucikkek kaphatóak.


A Csapó utca elején működő diszkont árait központilag állítják be, több mint ötven boltban lesznek egységes árak keddtől az üzlethálózatban. Csekély forgalomváltozásra számítanak, mivel eddig is kedvező áron kínálták a napraforgóolajat és a lisztet – tudatta Mersei Krisztián üzletvezető.

Több debreceni élelmiszer- és húsdiszkont válaszából az derült ki, hogy egyelőre nem tervezik a megvásárolható mennyiségek maximalizálását a vásárlóknál, de ha a lefagyasztott árú termékek keresletében kiugró változás lesz, lehetnek változások.

Nem várnak különösebb változást a forgalmukat illetően sem, mivel több olyan termék ára is emelkedni fog, melyekre nem vonatkozik az élelmiszerárstop. Attól azonban nem kell tartania a vásárlóközönségnek, hogy februártól a fent említett árucikkek drágábbak lehetnek, mivel a rendelet nem azt mondja ki, hogy az október 15-i áron kell forgalmazni az érintett termékeket, hanem azt, hogy az új ár nem lehet annál magasabb.

Forrás: Kiss Annamarie


Nézőpont kérdése


Horváth Ibolya az egészségtudatos táplálkozás híve, aki ottjártunkkor a Csapó utcai csomagolásmentes üzletben hajdinával tölti meg tárolóedényét. Kérdésünkre elmondta, mivel konyhájában olívaolajat, rozslisztet, nádcukrot használ, húsfélék közül pedig csak halat fogyaszt, így pénztárcája – sajnos - aligha fogja megérezni a februártól kedvezőbb árakat.


A járvány első hullámától drágulnak a vegyesboltok árai, az Árpád téren például a silány minőségű étolajé csaknem 300 forinttal emelkedett meg másfél év alatt. Hozzájuk – osztotta meg az egyik eladó – elsősorban az alapélelmiszerek miatt járnak, így a hús kivételével mindent olcsóbban kell majd adniuk a fent említett hét tétel közül. Viszonylagos jó hír azonban számukra, hogy a népszerű szesz-energiaital-chips-hármas a januári árban maradhat a polcokon. Az új kormányrendelet kedvező hatásait végül Dobozi Piroska nyugdíjas összegezte:

a rögzített árú tejjel, liszttel és olajjal végre tényleg olcsón süthet palacsintát az unokáinak.

 

Szakál Adrienn

Büntetik, ha nem csökkent


Az árstoppal kapcsolatban a Magyar Közlönyben az is megjelent, hogy mire számíthat, aki nem tartja be a rendeletet. – Ha a hatóság jogsértést tapasztal, akkor kötelezően bírságol, ami 50 ezertől 3 millió forintig terjed és többször is kiszabható, és második alkalommal a korábbi tétel legalább kétszerese lehet. Ismételt jogsértésnél a kereskedő tevékenysége ideiglenesen, legalább egy napra, legfeljebb fél évre korlátozható. Ha az élelmiszerárstop megszegéséről fogyasztótól érkezik panasz, azt a hatóság közérdekű bejelentésként kezeli és haladéktalanul kivizsgálja. A vásárlók tájékoztatása érdekében az élelmiszereket árusító üzletekben, piacokon jól láthatóan információs táblákat kell kihelyezni a bejáratoknál – írják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában