2021.08.31. 12:21
A lepusztult kollégium 612 millióért kelhet el
Ugyan az ingatlan elhelyezkedése kiváló, a rajta lévő épület menthetetlen.
Váci Mihály Középiskolai Kollégium illusztráció
Fotó: Kovács Péter
Több mint egy évtizede próbál megválni a cívisváros az Apafi utcán található Váci Mihály Kollégium épületegyüttesétől. Az intézményt annak kihasználatlansága miatt még 2008-ban zárta be az önkormányzat, majd 2009-ben – érte 460 millió forintot remélve – próbálta eladni, sikertelenül.

A hosszú évek óta üresen álló, sokáig eladásra kínált ingatlant 2016-ban még felújíttatta volna a város vezetősége – akkor azzal kalkulált Papp László polgármester, hogy a debreceni középiskolákba járók számát a következő években 20–30 százalékkal növelik, ami megoldást jelenthet a gazdaságos működtetésre. A terv dugába dőlt, sőt, 2021 júniusában ismét nyilvános pályázatot hirdettek az ingatlan eladására.
A debreceni önkormányzat képviselő-testületének szeptember 2-i közgyűlése rábólinthat az egyetlen jelentkező, a Héliker Ingatlan Kft. ajánlatára – a cég 612 millió forint + áfa vételár ellenében kívánja megvásárolni az ingatlant. Az előterjesztés szerint az önkormányzat 560,5 millió forintos minimálárat határozott meg korábban a több mint 6 ezer négyzetméter alapterületű ingatlanért cserébe.
HBN