Campus Fesztivál 2023

2023.07.24. 10:18

Négy nap őrült bulizás: ilyen volt a 2023-as Campus Fesztivál - minden fotónk egy helyen

Rekordokkal, emlékekkel és számtalan koncerttel teli nap van mögöttünk.

Haon.hu

Ismét feledhetetlen pillanatokat hozott magával a fesztivál

Forrás: Napló-archív

Július 19-én ismét megnyitotta kapuit az év legnagyobb bulija Debrecenben. Már az első órákban is érkeztek a fesztiválozók, az óvatos kezdés után hamar elkezdődött az igazi pezsgés, a fellépőkkel együtt az igazi fesztiválhangulat is megérkezett. 

A folytatás hasonlóan fergetegesre sikerült, a második napra már mindenkiből igazi partiarc lett. A különleges szettekkel nem spórolt senki, igazi színkavalkádban pompázott a Nagyerdő. A zene és a fesztivál ritmusa már mindenkit kellően magával ragadott.

A pénteki nap délutánja sajnos nem volt kegyes a látogatóhoz, az időjárás bőséges csapadékkal próbálta hűteni a kedélyeket. De hiába! A fesztiválozókat egy kis eső nem tántoríthatta el, úgy gondolták, az égiek nem állhatják útját egy fantasztikus, rekordot döntő éjszakának. 

A negyedik napra sem fogyott el a lendület, a fáradtság még nem lett úrrá az embereken, próbálták a végsőkig kiélvezni a Campus minden pillanatát. 

Vasárnap reggel viszont búcsút kellett inteni, megfáradt, ám annál boldogabb arcok serénykedtek a kempingben. A hálózsákok és a sátrak mellett rengeteg élménnyel felpakolva 11 előtt az utolsó lakók is kiléptek a fesztivál kerítésein túli valóságba.

A folytatás egy év múlva, 2024. július 17-21. között lesz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában