Campus, második nap: véget ért egy újabb örökké tartó éjszaka – fotókkal, videókkal

A korán ébredők már délután öt órakor visszatértek a Campus Fesztivál második napjára csütörtökön. A Nagyszínpad előtt tűző napon csepegtették magukból a verejtéket és poharukból a fröccsöt a Margaret Island rajongók. Ők adták át az állóhelyet a Horváth Tomira érkezőknek, akik megdöbbentően kevesen voltak eleinte, végül a Meggyfa dallamát messzire fújta a szél, így hát rövid időn belül az énekessel együtt táncolt a világ.

A női szakasz elkápráztatását a Halott Pénz folytatta, ekkorra már Debrecen lakosságának a fele megérkezett a fesztiválterületre. A túlélésért folytatott harcra felkészülve a lányok két ujjal felviszik arcukra az álcázást szolgáló csillámot, és még feltöltik az Instára a vércsoportjukat. Majd a programfüzetbe kapaszkodva megindulnak az erdő könyörtelen szórakozás felé vezető ösvényén.

Öltözzünk önmagunkból kivetkőzve!

A fesztiválozó emberek dzsungelében a Campus törvényét be kell tartani: ha befogadod, ő is befogad téged. Akkor is, ha nem áll jól a haspóló, vagy már a neccharisnya kínosan elszorítja a húsvéti sonkát. Ez senkit sem fog érdekelni!

Aki még csak pénteken érkezik, és nem tudja, mit párosítson a hétvégi karszalaghoz, ne ácsorogjon a tükör előtt azon tanakodva, túl merész-e a ruha. Akassza vissza a vállfára az önkritikát, mert itt minden menő, csak a szégyenérzet ódivatú. Susogós nadrág sportmelltartóval, estélyi ruha sportcipővel, vagy, ha van már felső, minek alá venni valamit? Mert bizony a melltartók is kikapcsolódtak a hétvégére. Sokan akkor sem viselik, ha lenne mit eltakarni vele, és akkor sem, ha pont nincs. Láttunk fiúkat necc ingben vagy anélkül. Szerencsére őket melltartóban egyelőre még nem.

A tömeg egyáltalán nem kritikus, ráadásul úgyis mindig jön majd valaki szembe, aki jobban feszegeti a ruhája határait. Szóval a legjobb kiegészítő a lazaság és a mosoly, bármilyen öltözékhez jól fog állni. Örömteli arcból pedig akad bőven, elvégre a fesztiválra mindenki szórakozni jött. Aki nem, arra pedig úgyis ráborul a jókedv, rátelepszik a kollektív Campus-tudat, és átemeli egy párhuzamos dimenzióba.

Távol a város csendjétől

Mert ez nem ugyanaz a Nagyerdő. Hiába ismerősek a helyszínek a hétköznapokból, a stadion környéke, a Nagyerdei Körút csak díszlet a fényben úszó színpadok között. A négynapos örök élet felé vezető új útvonalakat szokni kell, és miközben a fesztiváltérképet forgatva a kiszemelt színpad felé tartunk, szembe jön előző életünk minden elfeledett szereplője. A rég nem látott debreceni ismerős arcok akár egy stáblista a film végén, most mosolyogva, integetve haladnak el az ember mellett.

A tömeg ellenére a helyszín meglehetősen tágas, és időnként találni az ide-oda csapongó hanghullámok között egy csendes pontot, ahol lehet szusszanni vagy térerőt gyűjteni, míg az ember megtalálja az elkallódott többieket. A lányt, akinek a szívét még Dánielfy Gergő rabolta el, és a balladás mámorból táncolva ébredt a Honeybeast koncerten. Vagy a fiút, aki korsóval a kezében vadászni indult a Rádió 1 Stage felé, ahol rituális dzsungeltánc közben természetfilmet forgatott a fejében. Keresve a nőstényeket, akik színes tollukat eregetve jelzik párosodási szándékukat. Bátorítóan belekortyol a sörébe, majd felhördülve utánuk fordul. De már elnyelte őket a stroboszkóp, helyükbe siető fiatalok lépnek, majd egy cammogó család, ahol apa nyakában neonszínű karkötőjével integet az első Campusára a magasból tekintő kis zsiráf.

Míg az időt a koccanó műanyag felespoharak, a gravitációt Robin Schulz hajlította meg, maga felé szippantva a városnyi fesztiválozót. A tánctér széléről délibábosan derengett a távolban a Nagyszínpad, amiből felcsapódó lángok világították meg a tengernyi hullámzó kezet, mely egyként emelkedett a magasba. A dj nem váratta hangolással a közönséget, egy ujjával az indítógombra nyomva a húrok közé csapott. Az embereket beborította az aláhulló rózsaszín szerpentin, és ezzel az egész éjszakán át tartó boldogság.