haon-sportoldal

2008.04.04. 20:47

Csúfosan leszerepelt a DKSE!

<p>Komló – Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a DKSE csúfos kudarcot vallott a férfi kézilabda NB I. 2007/2008-as idényében.</p>

A debreceni gárda, mely a bajnokság előtt titkon a dobogóra, nyíltan pedig a legjobb négy közé pályázott, elvérzett az ötödik helyért való küzdelemben is.

Kovács Mihály legénysége előbb hazai pályán kikapott hétméteresekkel a Komlótól, majd pénteken este idegenben is betlizett, így 2–0-ra elvesztette a két győzelemig tartó párharcot. Ezzel eldőlt, hogy jövőre nem indulhat a nemzetközi kupaporondon, és nagy kérdés az is, hogy a hetedik helyezés után milyen anyagi potenciállal veszi fel a küzdelmet a következő bajnokságban. Hogy idén megszerzi-e a hetedik helyet, aligha hoz tűzbe bárkit is...

Pedig a DKSE kifejezetten jól játszott az alapszakasz őszi idényében. A bajnoki címvédő Szeged legyőzése után is meggyőző teljesítményt nyújtottak a fiúk, és biztosan végeztek a csoportjukban a második helyen. Aztán a középszakaszra elfogyott az erő, vagy a hit, esetleg a lelkesedés, netán a motiváció, nem tudjuk, egy biztos: a csapat nem kápráztatta el a híveit. Idegenbeli gyenge produkcióval eltékozolta előnyét a PLER-rel szemben, majd az ötödik helyért kétszer is kikapott a Komlótól.

A pénteki csatán egyébként a hazai gárda végig vezetve szerezte meg a győzelmet, így ennek tudatában a bajnoki összképen már sem szépít, hogy ősszel sikerült legyőzni a Szegedet.

Mesterszemmel

Farkas József: – Ez volt a legfontosabb és a legszebb győzelmünk. Olyan csapatokat előztünk meg, akikről ezt korábban nem is álmodhattuk.

Kovács Mihály: – Nem úgy kezdtünk, ahogy szerettünk volna. Ezzel a vereséggel mindent romba döntöttünk ami valószínűleg az első meccsnek köszönhető.

RÁJÁTSZÁS AZ 5–8. HELYÉRT
KOMLÓI BSK-DKSK-AIRPORT DEBRECEN 27–26 (14–13) Komló, 600 néző. V: Szegedi Z., Unyatinszki T. KOMLÓ: PÓKOS – Csorba 3, SZAPPANOS 7 (3), Molnár Z., HORVÁTH R. 4, KAPLONYI 6, PÉTER SZABÓ 4.- Cs: SZABÓ T., Mészáros (kapusok), Kékesi 1, Kilvinger 1, Nagy Z., Oszlár, Ujváry 1. Edző: Farkas József DEBRECEN: Pereverzia – GÚNYA 7 (2), RÉDEI 7, FREY T. 4 (1), Roman 1, Kelecsevics 2, Juhász 2. Cs: Djordjevics (kapus), Habuczki, Noris, Tarnavölgyi, Ambrus 1, Sipos 2 (2). Edző: Kovács Mihály Az eredmény alakulása. 2. p.: 2–1. 6. p.. 3–2. 11. p.: 6–5. 17. p.: 10–7. 22. p.: 12–11. 26. p.: 14–13. 33. p.: 16–14. 38. p.: 17–15. 43. p.: 19–17. 47. p.: 20–19. 51. p.: 22–21. 55. p.: 25–22. 58. p.: 26–24 KiállításoK. 14, ill. 8 perc Hétméteresek: 3/3, ill. 7/5 Az egyik fél második győzelméig tartó párhac végeredménye: 2–0.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!