7 órája | Debrecen - Félmilliárd forintos ráfordítással építi meg a Xanga cégcsoport a Határ úti Ipari Park fejlesztési területét feltáró új útszakaszt, a hozzá kapcsolódó közmű-infrastruktúrát, és készíti elő a betelepülő vállalkozások számára a terepet.
tovább »
23.11.2011 | Debrencen - Több mint kétszázötven szülő és diák vett részt annak a debreceni középiskolának a nyílt napján, amely – az országban egyedülálló módon – jövő évtől katonai középiskolaként folytatja működését. A Gábor Dénes Elektronikai és Műszaki Szakközépiskola és Kollégium speciális képzésére az ország minden részéről érkeztek az érdeklődők.
tovább »
20.10.2011 | Debrecen - Inkorrekt csúsztatásról beszél a Jobbik sajtótájékoztatóján elhangzottak kapcsán dr. Papp László alpolgármester. Bár az üzletrész értékesítéséről valóban az augusztusi közgyűlés döntött, még 2010 év végén, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. üzleti tervének elfogadásakor merült fel a költségcsökkentés igénye (többek között a repülőtér üzemeltetésével kapcsolatban), ebből következően írták ki 2011 májusában az eladásra a nyilvános, kétfordulós pályázatot. Mint mondta, meg akartak szabadulni a tartósan veszteséges repülőtér-üzemeltetéstől.
tovább »
21.06.2011 | Debrecen - Még túl sem vagyunk a csatornaépítési munkálatoknak az egész várost felbolygató közlekedési „fáradalmain”, itt az új trauma: a következő hónapokban gyakorlatilag járhatatlan lesz Debrecen egyik legforgalmasabb útvonala: a Dózsa György utca.
tovább »
06.06.2011 | Debrecen - Pajna Zoltán alpolgármester lebontásról, dr. Papp László helyreállításról beszélt a szabadtéri színpaddal kapcsolatban.
2 tovább »
13.04.2011 | Debrecen - Nem csak Debrecenben, Mosonmagyaróváron is bezárják a húsüzemet.
tovább »
08.04.2011 | Debrecen - A napokban hivatalos úton külföldön tartózkodó politikus, dr. Papp László pénteken délelőtt a Naplótól értesült arról, hogy a Húsipari kft. debreceni csoportja gyárának bezárását tervezik, ami 396 ember elbocsátásával jár.
tovább »
22.02.2011 | Hamarosan három darab segélyhívó oszlopot állítanak fel Debrecen központjában.
tovább »
07.02.2011 | Debrecen - A Debreceni Disputa és a Hajdú-bihari Hét után a hetente mintegy 90 ezer példányban, ingyenesen megjelenő Debrecen újság kiadását is megszüntette a Debreceni Vagyonkezelő (DV) Zrt., a pénteki igazgatósági ülésen született döntése nyomán.
tovább »
19.10.2010 | Halász János államtitkár lett, Halász D. Jánost a képviselő-testületben sem találjuk.
tovább »