Sport

2019.02.04. 13:01

Fontos rangadót nyert meg a DEAC

Debrecen - A debreceni egyetemisták a Brassót gyűrték le hazai pályán.

Debrecen - A debreceni egyetemisták a Brassót gyűrték le hazai pályán.

A középszakasz végkimenetelét is nagyban befolyásoló, hatpontos meccsre készülődött vasárnap este a DEAC a Corona Brasov ellen. A debreceniek csak akkor mozdulhattak el az Erste Liga felsőház ötödik helyéről, ha a rendes játékidőben nyernek a vetélytárs ellen, amely két pont előnnyel vezetett az egyetemistákkal szemben.

18.09-nél a kitörő Izacky lövésénél Tőke már verve volt, a lelátóról pedig úgy tűnt, hogy belülről pattant ki a korong. A játékvezetők videóztak, de nem ítéltek gólt. Meglehetősen pontatlanul, átadási hibákkal hokiztak a debreceniek, a 15. perc táján viszont beszorították a vendégeket, gól azonban nem született. 16.25-nél Lidhammar-nál fújtak be egy bottal akasztást, a svéd is kommentált, de végül megúszta sima 2 perccel.

A 2. játékrész elején oda-vissza hullámzott a játék. Mindkét kapu gyakran forgott veszélyben, a vendégek különösen sokat próbálkoztak, Hetényi Zoltán hálóőr azonban bravúrok sorát mutatta be. A 35. percben Turcotte lépett ki, ám az utolsó pillanatban felszedték az ütőjét. Mindez nem szegte a kanadai gólzsák kedvét; 36.04-nél ismét ellenállhatatlanul ugrott ki és a brassói hálóba vágta a pakkot.

Nyílt sisakkal

A harmadik harmadban folytatódott a nyílt sisakos játék, mindkét kapu gyakran forgott veszélyben. A 2. percben Silló kínálta meg Tőkét egy lecsorgó koronggal, majd a debreceni hálóőr, Hetényi fogott nagyot. 43.35-nél Kozma került a büntetőpadra. Az 5 az 5 elleni játékban gyorsan növelni is tudta előnyét a DEAC: a brassói kapu mögül visszavágódó korongot Kovács Bronson elemi erővel zúzta be a felső sarokba! A vendégcsapatnak 51.05-nél sikerült feljebb lopózniuk, Bíró Gergő szépített. Az 53. percben Tranca ült ki 2 percre, ami megtörte a Farkasok lendületét. 59.01-nél Tőke lekorcsolyázott, létszámfölényben rohamozott a Brassó. Két üres kapus kísérletünk maradt ki, majd 59.51-nél Greg Lindqvist időt kért, de hiába. Három másodperccel a duda előtt Novotny talált be az üres brassói kapuba, beállítva a mérkőzés végeredményét (3-2).

David Musila vezetőedző a jó védekező munka szerepét hangsúlyozta ki: „Nehezen érkeztünk meg a mérkőzésbe, talán a 2. harmadban tudtuk felvenni azt a tempót, amit kezdettől szerettünk volna. Pozitívumként ki kell emelni, hogy az első harmadban kivédekeztük a Brassó négy perces emberelőnyét, a csapat jó játékának és Zoli jó védéseinek köszönhetően, ami az egész meccsre kihatott. A legfontosabb az, hogy a Brassó jó csapat, jó játékosokkal, szerencsére mi lőttünk három gólt, ami három ponttal járt együtt. Most a srácoknak két nap pihenő következik, majd innen folytatjuk és készülünk tovább a Fradi ellen.”

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!