Sport

2017.06.22. 17:45

Strandröplabda ob - Pénteken Tatán indul, augusztusban a Lupa-tónál zárul a sorozat

Budapest - Pénteken Tatán veszi kezdetét a strandröplabda országos bajnokság, a négyfordulós sorozat augusztus közepén a fővárosi Lupa-tónál zárul majd.

Budapest - Pénteken Tatán veszi kezdetét a strandröplabda országos bajnokság, a négyfordulós sorozat augusztus közepén a fővárosi Lupa-tónál zárul majd.

Bánki Ágnes, a Magyar Röplabda Szövetség strand- és szabadidős bizottságának elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy hosszú idő után újra komoly összdíjazása lesz minden állomásnak, bruttó 800 ezer forintot osztanak majd szét a legjobbak között. A fővárosi szuperdöntőbe a férfiaktól és a nőktől is 16 páros jut be, itt a finálé összdíjazása kétszer akkor lesz, mint az egyes állomásoké.

Bánki Ágnes hozzátette, Magyarország története során először július 13. és 16. között egy nemzetközi versenynek is házigazdája lesz.

Az eseményen részt vett a nők között háromszoros címvédő Lakatos Enikő, Lutter Eszter páros. Előbbi elmondta, nagyon készülnek már az országos bajnokságra, s szerencsére idén már egy-két nemzetközi versenyen is kipróbálhatták magukat. Megjegyezte, természetesen az újabb címvédés a céljuk.

Az ob első fordulójára Tatán kerül sor, majd Nyíregyházán és Dunaújvárosban rendeznek tornákat a nagydöntő előtt.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!