Ország-világ

2020.09.09. 16:07

Nobel-békedíjra terjesztették fel Donald Trumpot

Egy jobboldali norvég törvényhozó szerdán bejelentette, hogy Nobel-békedíjra terjesztette fel Donald Trump amerikai elnököt Izrael és az Egyesült Arab Emírségek kapcsolatának normalizálásában játszott szerepéért.

US President Donald Trump addresses supporters during a campaign rally at Smith-Reynolds Regional Airport in Winston-Salem, North Carolina on September 8, 2020. (Photo by MANDEL NGAN / AFP)

Forrás: AFP

Fotó: Mandel Ngan

Christian Tybring-Gjedde, a bevándorlásellenes Haladás Párt (FrP) képviselője egyben a norvég parlament külügyi és védelmi bizottságának alelnöke. Ő volt az, aki 2018-ban egy politikustársával – és Abe Sindzó akkori japán miniszterelnökkel – együtt Nobel-békedíjra javasolta Trumpot az észak-koreai enyhülésért tett erőfeszítései miatt.

Tybring-Gjedde hangsúlyozta: Trump megérdemli a kitüntetés, főleg a múltbéli jelöltekkel összehasonlítva.

A képviselő az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek közötti egyezményt az 1978-as Camp David-i megállapodáshoz és az 1993-as oslói egyezményhez hasonlította, amelyek fontos mérföldköveknek számítanak a közel-keleti konfliktus diplomáciai rendezéséért tett erőfeszítések sorában. A norvég törvényhozó jelezte: az utóbbi megállapodások főszereplői mind megkapták a békedíjat.

Tybring-Gjedde hangsúlyozta: nem Trump személyiségét kell nézni, hanem a békéért tett erőfeszítéseit. Norvégiában nem kedvelik az amerikai elnököt és a norvégiai Nobel-bizottság több tagja is kedvezőtlenül nyilatkozott róla.

A Nobel-békedíjat a norvégiai Nobel-bizottság ítéli oda évente. A jelöléseknek január 31-ig kell beérkezniük az arra felhatalmazott személyektől. A bizottság évente több száz ajánlást kap, a jelöltek többségének neve nem kerül nyilvánosságra.

A Nobel-békedíj az egyetlen Nobel-díj, amelyet nem természetes személy is megkaphat. Gyakran részesültek szervezetek az elismerésben, a vöröskereszt például többször is volt díjazott.

A Nobel-békedíj az egyik legtekintélyesebb nemzetközi kitüntetés. A díjat – a többi Nobel-díjjal együtt – Alfred Nobel svéd kémikus, a dinamit feltalálója alapította. Nobel akarata szerint a békedíjat az a személy vagy szervezet kapja, aki vagy amely az elmúlt év során a legtöbbet tette a nemzetek közötti testvériségért, a nemzetközi békéért.

Eddig összesen négy amerikai elnök kapta meg a rangos elismerést: Theodore Roosevelt 1906-ban az orosz-japán háború lezárásában játszott szerepéért, Woodrow Wilson 1920-ban a Nemzetek Ligájának létrehozásáért, Jimmy Carter 2002-ben a nemzetközi konfliktusok békés lezárásban folytatott fáradhatatlan és több évtizedes erőfeszítéseiért, és Barack Obama 2009-ben, alig egy évvel az elnökké választása után.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában