Nagyvilág

2008.03.29. 08:36

Sajnálkozás a repülésbiztonsági okokból kivetett mellbimbóékszer miatt

<p>Washington - Az amerikai közlekedésbiztonsági ügynökség (TSA) pénteken sajnálatát fejezte ki, amiért munkatársaik az egyik repülőtéren arra köteleztek egy nőt, hogy távolítsa el a mellbimbójában lévő testékszert.</p>

A TSA közleményében ugyanakkor jelezte, hogy a biztonságiak helyesen cselekedtek, amikor veszélyre hívták fel a figyelmet az intim ékszer felfedezésekor.

A 37 éves Mandi Hamlin egy texasi repülőtéren akart beszállni egy gépbe, amikor a biztonsági ellenőrzéskor félrehívták, és egy kézi fémdetektor jelezte a mellbimbóiba szúrt ékszereket.

A nő elmondása szerint megalázó procedúrán kellett átesnie: az ékszert felfedező őr odahívta egyik kollégáját, aki közölte, hogy ki kell vennie az ékszert, majd újabb és újabb őrök érkeztek, és már az utasok közül is többen érdeklődéssel figyelték az esetet.

A nőnek végül egy függönnyel elválasztott helyiségben kellett eltávolítania a piercingeket, miközben hallotta, hogy a többségében férfi őrök a közelben vihorásznak.

A TSA közleményében sajnálatát fejezte ki az eset miatt, és módszereik megváltoztatását ígérte.

A jövőben nem kötelezik a testékszer kivételére az utasokat, elég lesz az, hogy megmutatják: nem veszélyes az, amit a testükre erősítettek.

  • Nyíló rózsa és köldök piercing
  • Sikerei után megduplázta az árat
  • A miskolci emosok nem öngyilkosok
  • Egyre népszerûbb a horrorminta
  • Ezek is érdekelhetik