Magyarország

2008.03.10. 15:08

Március 14-n lesz hivatalos a népszavazás eredménye

<p>Budapest - Hétfőn kezdték el felszállítani a fővárosi központba az ország 11 ezer szavazókörének jegyzőkönyveit.</p>

Ezek átvizsgálása és a külképviseleteken leadott voksok összeszámolása után az eljárási törvény szerint az Országos Választási Bizottság március 14-én hirdeti ki a vasárnapi népszavazás hivatalos végeredményét - mondta el a Független Hírügynökségnek Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője hétfőn.

Az informatikai rendszer jól működött a szavazás napján, ezt bizonyítja, hogy hétfőn, 0 óra 40 perckor a választási honlapon már 99,9 százalékos feldolgozottságú adatokat lehetett látni - mondta Rytkó Emília. Az OVI vezetője hozzátette: a szavazással kapcsolatos valamennyi bejelentést megvizsgálják, de véleménye szerint a 80 százalék feletti eredményt ezek jelentősen nem fogják befolyásolni.

A vasárnapi népszavazáson összesen 4,058 millió ember jelent meg, ez a választásra jogosultak 50,49 százaléka. A legkevesebben Komárom-Esztergom megyében, a legtöbben Vas megyében járultak az urnához. Budapesten 51,25 százalékos volt a részvételi arány, a legtöbben a XII. kerületben szavaztak, a legkevesebben a VIII.-ban. A városok közül a legaktívabbak a baktalórántháziak voltak, itt a jogosultak közül 60,93 százalék voksolt. Cigándon viszont a választóknak csupán 34,67 százaléka járult az urnákhoz.

Országosan a szavazók 84,08 százaléka voksolt a kórházi napidíj, 82,42 százaléka a vizitdíj és 82,22 százaléka a tandíj eltörlésére. A díjak megszüntetésére legtöbben Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébenvoksoltak. A legkevesebb "Igen" szavazatotBudapesten és Komárom-Esztergom megyében adták le. Az egész országban a főváros XIII. kerületében szavaztak a legkevesebben a díjak eltörlésére, egyik díj esetében sem érte el az "igenek" száma a 70 százalékot.

Ezek is érdekelhetik