Interjú

2019.11.06. 09:02

Nemes Wanda: hiszek, visszavonhatatlanul

A férfi-nő kapcsolatokban az egyik legnagyobb gond, hogy a nagy euforikus érzéseket hajkurásszuk, miközben a lényeg a figyelemben, a tiszteletben, a szeretetben van – mondta a Vasárnap Reggelnek Nemes Wanda, aki az Újszínház egyik új darabjában alakít főszerepet.

Pataki Tamás

– Vidékről érkezett a fővárosba. Sikerült gyökeret eresztenie Budapesten?

– Nem... Nekem a főváros személytelen. Amíg az Oktogonon laktam, a Városligetben töltöttem a próba és az előadás közötti néhány órát, vagy a Hunyadi téri piacon lófráltam, öreg nénik és bácsik között. Szóval egy kis vidéki életet próbáltam élni itt is. Mikor terhes lettem, Békásmegyerre költöztünk a férjemmel. Itt köszön a postás és a kasszás néni rácsodálkozik, hogy mekkorát nőtt a kislányom vagy milyen szépen köszön.

– Nehéz volt elszakadnia a szülőföldtől?

– Azon a nyáron, amikor felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, azon töprengtem, hogyan maradhatnék mégis otthon. Kicsit megijedtem, mert éreztem, hogy ha eljövök, életre szóló döntés lesz. Nehéz időszakom volt, hiszen szombaton is jártunk egyetemre, csak ünnepekkor vagy a nyári szünetben mehettem haza...

– A vérében van az alföldi világ gondolkodásmódja, életérzése?

– Igyekszem azt a fajta józan gondolkodást őrizni, amit otthonról kaptam, amit egészségesnek gondolok, hisz tele van szeretettel és felfényesíti az utat.

– Hogyan kerültek az Alföldre? Hiszen Tatán született...

– Édesapám tatai volt, édesanyám pedig püspökladányi, így kerültünk az Alföldre. Ott nőttem fel, de máig erős szálak fűznek Tatához és a vár melletti tóhoz. Szeretek oda visszajárni, főleg ősszel, de alföldi lánynak érzem magam, imádom, hogy messzire ellátok, egyszerre van biztonság- és szabadságérzetem.

– Említette, hogy nem készült kislány kora óta színésznőnek. Mikor döntött mégis így?

– Tizenegy évesen kezdtem rajongani Ady, Petőfi, József Attila költészetéért. Az irodalom kiemelkedő helyet foglalt el a szívemben, csodálatos tanáraim voltak, úgy éreztem, maradéktalanul meg tudom fogalmazni magam a verseken keresztül. Hétéves korom óta táncoltam, sportoltam, tizenhárom évesen azonban végleg a színészet mellett döntöttem, bár a kézilabdától nagyon nehezen váltam meg, és ma is hiányzik.

– Nehéz összeegyeztetni a színészi munkát az anyasággal?

– Nem hiszem, hogy nehezebb helyzetben lennénk, mint bármilyen másik munkakörben dolgozó édesanya, nem vagyok minden este otthon, de engem egy előadás feltölt, és amikor hazaérek, a kislányom kap egy boldog anyát. Ha éppen nem próbálok, akkor lógunk az óvodából egy anya-lánya napra, nyáron pedig lehetőség szerint semmilyen munkát nem vállalok.

– Bevitte már a kislányát a színházba?

– Évadnyitóra és évadzáróra mindig elvisszük magunkkal, az elmúlt három és fél évben két próbán is bent volt. Egyébként nem bánom, ha lesz fogalma a színházról, úgy látom, jó adottságú kislány, akár színész is lehet majd belőle, de terelgetni semmilyen irányba nem fogjuk.

– Az Újszínház új színdarabjában, Herczeg Ferenc 1917-ben írt Kék rókájában, amely egy szerelmi ötszögről szól, Lencsit játssza, egy fiatal fruskát, aki a tudós tanárába szerelmes... Testhezálló ez a szerep?

– A színpadi életkorom más szerepekre predesztinál most, mint amelyek valóban közel állnának hozzám. Lencsi szerepe azért izgalmas, mert az előadás első felében egy rajongó lányt látunk, a másodikban már egy számító, akaratos, kokott nőt. Azt mondják, erős színekkel dolgozom, bátran váltok ki antipátiát is akár. Ez a szerep egyben pontos tükör a nőknek arról, milyenek egy kapcsolat kezdetén, és milyenek, amikor saját szabályaik szerint próbálnak együtt élni a szeretett férfival.

– A színdarab ma is időszerű kérdéseket feszeget. Ön szerint mi okozza a férfi–nő kapcsolatok válságát?

– Talán az, hogy a nagy euforikus érzéseket hajkurásszuk, miközben a lényeg a figyelemben, a tiszteletben, a szeretetben van. Abban, hogy én kedves vagyok veled, te pedig kedves vagy velem, mert a hétköznapokban működő és azokat megszépítő egyszerű érzések tesznek minket hosszú távon boldoggá. Szerintem az az egyik legnagyobb gond a férfi-nő kapcsolatokban, hogy az emberek magukon kívülre helyezik a boldogságot, és máshonnan, akár egy embertől vagy egy helyzettől várják. Egy másik ember kezébe adni a boldogságot, vagy bármitől függővé tenni, talán ez az egyik hiba, amit sokan vétenek. Én is gyakran.

– A Kék róka egyik fő kérdése, hogy járt-e Cecile, a tudós felesége a Török utcában, azaz a szeretőjénél. Mit gondol, járt ott?

– Én úgy látom, hogy a házasság a legösszetettebb kapcsolat, és a legtöbb feladatot adja nekünk önmagunkkal. Hogy Cecile járt-e a Török utcában? Szerintem járt. Egy kihűlt házasságban próbált túlélni, a szerető lehet eszköz az életben maradáshoz.

– Az imént a görcsös boldogságkeresést említette. Nem rokkanunk bele ebbe?

– Nekem attól függetlenül, hogy ez egy szerelmi történet, egy nehéz helyzetben lévő házasság története, a színdarab legfontosabb üzenete mégis az életbe és a sorsba vetett hit és bizalom. A szereplők habozása, a félelem, a bátortalanság következtében egészen másképpen alakul a szereplők élete, de én az isteni időzítést olvasom ki a történetből, mert a végén minden úgy történik, ahogy azt Isten elrendelte. Szóba került, hogy lehetett volna fiatalabb színészekre osztani a szerepeket, de manapság sok ötven körüli embert látok egészen új életet kezdeni. Mind bizonyos mintákat követünk az életünkben, és egyszer csak rájövünk, hogy azok nekünk nem működnek, és akár ötvenévesen is változtathatunk ezen, hiszen sosem késő.

– Szereti a Kék rókához hasonló, klasszikus rendezésű, díszletű darabokat?

– Szeretem a klasszikus, letisztult, egyszerű dolgokat a színházban is. A modern rendezés lehet színesebb, harsányabb, érdekesebb, de szerintem csak a figyelmet vonja el azokról az időtálló, sohasem változó emberi érzésekről, amiért érdemes egy-egy történetet több száz év múlva is elővenni. A lényeget kell láttatni.

– Ez már a második Herczeg Ferenc-darab, amelyben játszik. Fontos a régi, elfeledtetett szerzőket ismét bemutatni?

– Herczeg Ferenc csodálatos író. Színészként nagy ajándék olyan szöveget mondani, amely megmutatja anyanyelvünk gyönyörűségét, nekem a Kék róka is ilyen. Fontosnak tartom, hogy ilyeneket látni lehessen a fővárosban. Jó, hogy van egy olyan színház, mint az Újszínház, amelynek az a feladata, hogy elfeledett vagy egyáltalán nem játszott jó magyar színdarabokat, szerzőket bemutasson.

– Aranykereszt van nyakában. Istenhívő?

– Volt a tavalyi évben egy nagy elbizonytalanodásom, egy nehéz időszakom, amiben ajándékként értek olyan istenélmények, vagy úgy is mondhatnám, hogy a feltétel nélküli szeretettel való találkozások, amelyekben megmutatkozott. Kegyelmi állapotban részesültem. Hiszek, visszavonhatatlanul. A Házasságtörés című film forgatása közben viseltem ezt a keresztet, a forgatás végén pedig azt mondta a jelmeztervezőm: „Legyen a tied.”

– Mostanában több filmben is feltűnt. Nemrég Vitézy László rendezővel forgatta a Házasságtörést. Miről szól?

– A film az azonos című Móricz Zsigmond-regény adaptációja, klasszikus férfiregény, férfiakról szól, én pedig a főszereplő feleségét alakítom benne. Szerettem a filmben játszani, mert olyan problémákkal, gondolatokkal foglalkozhattam, amelyek nekem is időszerűek voltak.

– Tavaly a Magyar Művészetért díjrendszer gáláján Császár Angéla színművész felterjesztésére megkapta a Színészdíjat. Mit jelent most önnek a színészet?

– Már nem azzal foglalkozom, hogy jó vagy rossz voltam-e a színpadon, mint pályakezdő koromban, hanem azzal, hogy sikerült-e átadnom azt az üzenetet maradéktalanul, amit az általam alakított figura hordoz. Arra törekszem, hogy a lehető legpontosabban meséljem el a történetét és minden színészi eszközömmel, tudásommal ezt a történetmesélést szolgáljam.

Borítókép: Nemes Wanda

Ezek is érdekelhetik