Debrecen

2024.03.26. 14:07

Idén hamarabb jött a Mikuláss a DEAC-nál

Mikuláss Koch Marcell nem köntörfalazott, fináléba szeretne jutni a Debreceni Egyetem alakulatával.

Haon.hu

A játékos nagy reményekkel érkezett Debrecenbe

Forrás: DEAC-archív

A DEAC férfi röplabdacsapata az Extraliga elődöntőjében a Székesfehérvárral csap össze, az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc hétfőn kezdődik. Fodor Antal vezetőedző a Fejér vármegyeiek elleni meccseken Mikuláss Koch Marcell személyében új feladót is bevethet. A 21 esztendős játékos eddig csak külföldön szerepelt: az osztrák UVC Holding Grazban három évet húzott le, majd legutóbbi együttese a német élvonalban edződő TSV Haching München volt. Mikuláss Koch Marcell tehetségét bizonyítja, hogy az utóbbi időben többször is bekerült a magyar válogatott keretébe – írta a klub honlapja. 

Nagyon motivált 

– Szeretnék bajnoki döntőt játszani a DEAC-cal, de tisztában vagyok azzal, hogy ez nem lesz könnyű feladat, mivel a MÁV Előre Foxconn komoly játékerőt képvisel. A Pénzügyőr elleni negyeddöntő második meccsén a helyszínen szurkoltam a fiúknak. Pozitív benyomást tettek rám a srácok, úgy fest, hogy nagyon összetartó együttesnek lehetek a tagja. Kiss Imit az utánpótlás-, Bán Viktort pedig a felnőttválogatottból ismerem. 

Bízom benne, hogy ők sokat segítenek majd a beilleszkedés során. Egyébként korábban ezzel nem akadt gondom, mivel nyitott személyiség vagyok, könnyen barátkozom.

Sajnos német klubommal nem úgy alakult a szezon, ahogy reméltem. Szerettünk volna bejutni a rájátszásba, ám csak tizenegyedikek lettünk az alapszakaszban, így hamar véget ért az idény. Korábban elszakadt a bokaszalagom, ezért néhány meccsről lemaradtam, ezt leszámítva sok játéklehetőséget kaptam a TSV Haching Münchenben – nyilatkozta Mikuláss Koch Marcell. 

Különleges engedély 

Az átigazolási időszak már januárban lezárult, így sokan kérdezhetik, hogy jöhetett mégis létre ez a transzfer. Fodor Antal vezetőedző ezzel kapcsolatban fontos részleteket osztott meg. – A szövetség által kijelölt orvos megállapította, hogy Tóth András ebben a szezonban már nem játszhat (rutinos kulcsemberünknek januárban sérült meg a bokája – a szerk.). 

Emiatt pedig a szabályok értelmében lehetőségünk nyílt egy új játékos igazolására. Németországban pont pár napja járt le Marcell szerződése. Neki is jól jött ez a lehetőség, hiszen így játékban maradhat. 

A tudása alapján szerintem hamar beilleszkedik a csapatba – fogalmazott a tapasztalt tréner. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában